Siketfajd (Tetrao urogallus - Cocoş de munte - Auerhuhn - Western Capercaillie), fajdkakas, vadpáva, fekete madár: a fajdfélék családjába tartozó nagytestű (a kakas 85, a tyúk 60 cm; a kakas 3000-6500, a tyúk 2500-3000 g) madár, mely Európa-szerte a fakitermeléssel megbolygatott hegyvidéki erdőségekből, a természetes élőhelye megszüntével a 60-as évek végére kipusztult. Ma már csak az Alpokban, a Kárpátokban és a balkáni fenyveserdőkben költ. Keleten a Léna folyóig előfordul. Nálunk a Kárpátok egész területén megtalálható a tűlevelű erdőkben, bár állománysűrűsége területenként igen nagy változást mutat. Olykor a vegyes erdőkben (luc- vagy jegenyefenyő és bükk) is megtalálható mint költőfaj. Egyes becslések szerint romániai állománya 10 000 példányra tehető. A párokra való állománybecslés aligha lehetséges, mivel a siketfajd kakasok poligámok, és az egy kakasra jutó tyúkok száma változó lehet. A költési területén állandó, nem vándormadár. Életmódja rejtőzködő, nehéz rájuk bukkanni. Bogyókkal, rügyekkel, a fenyő tűleveleivel, hangyákkal és azok bábjaival táplálkozik. Télen fenyő-tűlevelekkel táplálkoznak. Néha egy egész fát megkopaszt a tűleveleitől. A rokonainál többet tartózkodik fán. Gyors szárnycsapásokkal repül, hosszú siklásokkal, de csak rövid távon. Csupán az ivari ciklusban (magyarul: dürgéskor) van esélyünk fellelni és hosszabban megfigyelni, ugyanis rejtetten él. A hímek csak a nász idején válnak óvatlanná. A násztánc hajnali halk dallal veszi a kezdetét. Olyan, mintha fát hasogatnának, egyre gyorsuló tempóban, s befejezésnél mintha csak egy üvegből rántanák ki a dugót. Végezetül a szeme körül piros bibircses kakas elkezd köszörülni. Dürgéskor, köszörülés közben süket, ugyanis a fejébe száll a vére és így a hallójárat hátsó falán elhelyeződött, a vértolulás folytán erősen megduzzasztható redő is, másrészt pedig a szájtátogatás következtében az alsó állkapocs hátsó csontnyúlványa is elzárja a fülnyílást. Innen a siket név. Ahogy azonban a csőrét összecsukja, ismét élesen hall. Dürgéskor annyira leköti őket az udvarlás, hogy se látnak, se nem hallanak. Ez az időszak április-május között következik be, s minden nap virradattól napnyugtáig tart. A tojó fenyőtuskó mellé v. áfonyabokorba rejti a fészkét, amelyben az 5-12 tojását 26-29 napig üli meg. A tojások relatíve kicsik (58x42 mm), a súlyuk 50 g. A színűk sárga, barna foltocskákkal. A fészekhagyó fiókák 14 napos korukban repülnek, 3-4 hetes korukban pedig már önállóak, de őszig együtt marad a család. Az első tollruhájuk barna pikkelyes, s a következő tavasszal a kakasok már udvarolnak a jércéknek és a tyúkoknak. Jellemző, hogy 18 farktolluk van, egyenként 320-360 mm hosszal. A szárny 380-408 mm. A tojó mindössze 650 mm nagyságú, 190-205 mm farokkal és 295-312 mm-es szárnyhosszal.
A helyi horgászok egyik kedvenc faja, a csuka mellett az egyik legkeresettebb zsákmányhal Gyergyóremete vizeiben. Érdekességként fontos megemlíteni, hogy a helyi horgászzsargonban élesen megkülömnböztetik a fiatal példányokat - ezeket következetesen balintnak, balintkölyöknek nevezik, az igen ritka, kifejlett példányokat őnnek, ragadozó őnnek nevezik. Jellegzetes, sehol máshol le nem írt halásztechnikát használnak Remetén ezek kifogására, az un. telefonozást, aminek a lényege, hogy a két part közé kifeszített zsinárrál lógatják be a csalihalat, cserebogarat a víz felszínére. A balinkölykök kedvelt csuka-csalinak számítanak mozgékonyságuk és szívósságuk miatt. Tilalmi idővel védett faj!
A (vésettajkú) paduc a pontyfélék családjának tagja. Folyóvizeink egyik leggyakoribb elofordulású lakója. Megfelelő etetéssel nagyobb rajokat huzamosabb ideig is horgászhelyünk közelében tarthatjuk. Télen is táplálkozik, ezért a néhány fokosra hűlt vízben is eredményesen horgászható! A folyóvízi horgászok körében igen nagy népszerűségnek örvend.Kevésbé érzékeny a vízszennyezésre, mint a Remetén őshonos más fajok, emiatt a múlt század hetvenes éveitől az egyik leggyakoribb halászzsákmény errefelé.
ROZNER István "Hargita megye levélbogár-faunájának alapvetése (Coleoptera: Chrysomelidae)" című dolgozatában 63 nem 252 faját és alfaját mutatta ki Hargita megye területéről. A fajlista tartalmazza azoknak a levélbogaraknak az adatait, amelyeket a Magyar Rovartani Társaság és a Székely Nemzeti Múzeum (Sepsiszentgyörgy) kutatói gyűjtöttek Hargita megyéből 1994 és 1996 között. A fajlistában megtalálhatóak a Magyar Természettudományi Múzeum levélbogár-gyűjteményének és az irodalomnak az adatai. Ezen adatok alapján a szerző kimutatott 3 új fajt és alfajt Erdély, 48 új fajt és alfajt Hargita megye levélbogár-faunájában.
