Szülőfalum szép határa - Adatok Gyergyóremete keletkezéséről és fejlődéséről

A Marosnak a gyergyói medencén átfolyó bal partján Kőpatak völgyében, nem messze kb. 200 méterre a torkolattól Kendefi Bonifác rejtekhelyet, menedéket keresett és talált a XVI. század elején. Tudós emberként ismerték a szomszédos településeken, aki betegeket gyógyított, kuruzsolt és vallási kérdésekben is a hozzá folyamodókat tanácsokkal látta el. Barlang lakása, a mostani temető alatt levő domboldalban, a Maros bal partján, összeomlott állapotban ma is látható. A tanácsokért érkező emberek egy része családjaikkal a környéken telepedtek le. Így a László családok, az Antal családok száma 1567-ben a portális összeíráskor számszerint már hat kaput tett ki. Ilyen kapuk – családi utcák lehettek, mintegy 80-100 lakóssal: a Nyírcsa János kapu, a Gál Antal kapu, a Vass János kapu, a Bajkó Kocor János kapu, a Kicsi bánya és a Nagybánya utcák kapui, a Portik Kocsi Pista kapu, valamint az Ignácz József kapu.

Hogy ide az első lakosok miért telepedtek le, a nyugalom, elzártság keresése és megtalálása mellett? Az érintetlen erdők, azok vadállománya, a dúsfüvű legelők, az erdőírtás után nyert művelhető területek, szántók és kaszállók, a halban bővelkedő folyók (Martonka, Eszenyő, Kőpatak, Maros) csalogatták, marasztalták az ideérkezőket, akik a remete szomszédai lettek.
1720-ban már elszakad az anyaegyházközség Ditrótól, anyakönyvelni kezdenek, kápolnát építenek.
A kápolna méretei: 21 m hosszú, 8 m széles, 80 cm-es falakkal és komoly támpillérekkel. Kiástuk, kibontottuk középiskolás diákjaink segítségével 1970-ben is.
A kápolnába 1771-ben villám súlytott bele. Ekkor már 834-re bővűlt a lakosság száma, akiknek áldozatkészsége oly nagy volt, hogy a mostani templomot fel tudták építeni és Szent Lénárd olasz apát tiszteletére szentelték fel 1779-ben.
A leégett kápolna a Szent Lélek Isten tiszteletére volt felszentelve, s 1714-ben búcsút engedélyez a pápa, a ditróiak nagy processzióval vonultak és vonulnak azóta is Pünkösd napján búcsúra Remetére.
A jelenlegi templomot Kiss Dénes plebános vezetésével 1910-ben kibővítették, a mostani szentélyt toldották hozzá a keleti oldalon.
Albert István a Magyar Lapok 1940 augusztus 11.-i számában arról is ír, hogy még két kápolna kellene a községbe, mégpedig a három kilóméterre levő Csutakfalvára és a tizenkét kilóméterre levő Kicsibükk falvakba. Utóbbi Páll Elek plébános vezetésével 1945-ben felépült, az ajtókat és ablakokat Balázs Dénes (Gergelyé) asztalos mester készítette. Sok színdarabot, műsoros-bált rendeztünk a kiadások fedezésére. A Fehér Annát és másokat. E sorok írója alakította abban a Fehér Lászlót, Laczkó Árendás Eszter pedig a Fehér Annát. - Megkérdezni Laczkó Jancsi Feri Jánost is az ügyben.- ()
A csutakfalvi kápolna 1947-1948-ban épült fel, a volt segédkántori lakás anyagából, Laczkó Tamás Ferenc lófogatával, ezt a kápolnát 1948 júniusában már meglátogathatta Márton Áron, az Erdélyi egyházmegye nagynevű püspöke is.
A lakosság létszámának gyorsütemű bővülése 1763-ban 834 lakos, 1830-ban 2348, 1850-ben 3048, 1910-ben 6230 és 1940-ben 8547, míg az anyaegyháznak, Ditrónak, csak 8370 lakója volt. Elhelyezkedése a településnek: a tengerszínt feletti magasság 748 m, a Korpos István lakásában a földszínti bal ajtó mellett elhelyezve a tábla, a keleti hosszúság 43⁰44’ foka, az északi szélesség 48⁰ 71’.
A település falurészei: Központ, Alszeg, Fenékalja, Eszenyő, Kissbükk (népiesen Kicsibükk), Martonka, Túlamaros, Bánya, Bakó, Rétalja, Csutakfalva, Lúdfarka, Kossuth tér.
Területe 10.600 ha.
Az 1892.-i tűzvész-Nagyégéskor 480 család maradt hajléktalan. A Bernád kertben levő molnár csűrétől gyúlt ki a falu, mert a molnár fiai a szomszéd gyermekekkel disznók helyett egereket kezdtek perzselni a csűrükben szalma meggyújtásával. (Borbély B. Márton szemtanú beszélte kortársaival, hogy a nagyerejű szél miatt mindenik gazdaság elégett a Hadnagy dombjáig, ott megszakadt a település és Alszeg már épen maradhatott. A Túlamarosi lakosok segítettek oltani a rokonság tüzét a központban, s majd hírt kaptak hogy az otthoni épületeik is felgyúltak, így haza kellett szaladjanak tűzoltásra. A fedeles Maroshíd és a híd mellett levő tutajok szárazon levő része is a tűz martalékává lettek. A Balázs Abri János csűrét tudták a szárhegyi tűzoltók megmenteni csupán. Itt az épenmaradást a nagyranőtt fűzfák is segítették. Borszékig látszó füstfelhő volt.
Az 1930-ban Balázs B. János és Laczkó Sándor által eladott borszék beltelkjeiből, lakásaiból bevételezett összegből vásárolták meg a bankadósság címén banktulajdonba jutott Novák Gyula kiskereskedő és kocsmáros tulajdonát valamikor képező épületet, a alakították át iskolának.
Az 1908-ban befejezett tagosítás, hatósági asszisztenciával végrehajtott rablás volt. Portik János levelében így ír erről: “Nagy befolyást gyakorolt gazdasági téren az 1909-es évi tagosítás, ami arra volt hivatva, hogy a rendezetlen határ nadrágszíj parcelláit tömörítse gazdasági szempontból, nem hozta meg a kívánt eredményt, mert a törvény módot adott a több birtokkal rendelkezőknek (telekkönyvekkel), hogy helyezkedjenek, azaz maguk válasszák meg, hol akarják kivenni járandóságaikat. Ez tette lehetővé a Mélik-Dobribán féle, uradalom nagyságú, birtokok létrejöttét, az azelőtti birtokosok szétszórtságát gyengébbtermő határrészekre”. 198 gazda vált földnélkülivé.
A Hadnagy Domb elnevezés a Bach korszakban itt lakó osztrák hadnagytól maradt, aki katonáival ellenőriztette az Eszenyőbükknél működő deszkavágatást, “Portik János írásából idézet. Ugyancsak a kolozsvári kutatásaim alkalmával kezembe került egy 1835 október 20-án kelt okmány, mely szerint Batsányi János vállalkozó Gyergyóremete-Eszenyőbükk mellett levő Nagyfűrészen vágatta a hajóépítéshez szükséges tizenkét öl hosszú (22,7 m) deszkák vágását kincstári fából. Figyelmemet a szokatlan nagy méret ragadta meg, mert ahhoz szakértelem kellett és azok remetei emberek voltak. Később a szomorú Bach korszak idején is ezen fűrészen vágtak deszkát kincstári fából a Remetén székelő kormánybiztos hadnagy felügyelete alatt.”
A tutajozás navigációs problémái Pál Gyuri Feri 90 éves (1883 augusztus 16-án született) és Borbély Ferenc 79 éves (1893-ban született) volt tutajosok előadása szerint. “ A télen és tavasszal levágott fenyőfákat merő és nem fürgentyüs szánokkal szállították december, január és február havában le a Maros mellé ökrök, lovak vagy tehenek vontatásával. Előzetesen tíz hónapon át száradtak e tutajfák a ledöntési helyen, majd isztivákba (rakások) vontatták össze csaflinggal vagy láncfarkon. Ha a súlyosabb fákat két állat nem bírta vontatni, abban az esetben négyet fogtak járomba a sikeres vontatásért.
A Maros melletti átvevő helyektől (Szárhegyi híd, Nyírszegi-alszegi híd és Cseresznyés) a szállítási távolság 8-20 km között váltakozott a következő erdőkig: Kereszthegy, Katalina, Limbus, Kőpatak, Juharas, Martonkai, Remetei Lok, Kelemen patak, Nagy Göde, Kis Göde, Dusa patak, Magyaró Patak és Tinóva. Az utóbbiak és a Maros közötti távolság 50-60 km között váltakozott.
A Maros melletti fatelepeken a Winkler testvérek (Szeged) a Mélik és Puskás nevű fakereskedők megbízott emberei megmérés után átvették az egyéni vagy közösségi erdőkből származó fákat és kifizették a fuvardíjat. Az átvevőkhöz feldarabolatlanul kellett a fákat beszállítani és úgy átadni. Itt darabolták fel és rakásokba helyezték (rakásolták) ászkokra, amelyek a parttól a Maros felé lejtettek. Az egyforma méretűek külön-külön ászkokon voltak 8 öl hosszúságtól 11 öl hosszúságig.
A tutajok bekötését már a Maros parti átvevő helyeken megkezdték, de a befejező (utolsó) munkálatokat a Marosban végezték el beleértve a két apacsina (kormányzórúd-kormányzószerkezet) ráerősítését is. Az apacsina a kötőrúdszerű kormányzólécből és a fúróval-faszegekkel ráerősített kb. 1 méter hosszú deszkából állt. A tutaj közepére keresztalakú kb. 1 méter magas rúdat erősítettek. Erre akasztották fel az élelmiszert tartalmazó tarisznyákat, a buktató gátakon ebben fogózott meg az első apacsinás (kormányos), a béres és a hátsó apacsinás, a segéd is. Itt voltak elhelyezve a kötél és a cövekek is, az esetleges vagy a végleges kikötés eszközei.
A tutajokat a csomafalvi és remetei ácsok, fúró-faragó emberek kötötték be. Az apacsinaszállítás: igazi szakember, az idős Laczkó Bőre János szállította és adta el Müllernek vagy más vállalat megbízottjának.
A tavaszi hóolvadás megkezdődése a tutajok indításának időpontját is jelezte. Pirkadó hajnalban indultak, három vagy négy tutaj egymás után, azért, hogy az útközben adódó nehézségeket együttesen tudják leküzdeni, azt könnyebbé tenni. Különösen Maroshévízig találkoztak nehézségekkel a tutajosok, már ezen a szakaszon kőszírtes volt akkor is a Maros medre, s alacsony vízállásnál a kanyargós folyó útja sok gondot okozott a tutajosoknak.
A nehézségeket ezen a szakaszon, vagy Maroshévízen túl is megelőzték az esetek legtöbbjében, mert az elől haladó, tapasztaltabb tutajos az utána következőket hangos figyelmeztetéssel, füttyszóval vagy karjelzéssel irányította a járhatóbb részek felé.
Az ilyen négy tutajból álló csoportolsulás neve a tulajdonképpeni tutaj, azok külön-külön fertály megnevezesést kaptak. A négy fertályból összeállított igazi nagy tutajokat Szászrégenben vagy Kerelőszentpálon kötték-hozták egybe, s így szállították tovább Zám, Arad vagy Szeged végállomásig.
Ha minden az elképzelés és a begyakorlott szokás szerint ment végbe, ha utazás közben nem keletkezett rakás (torlódás), ez esetben a tutajosok nem pihentek s így estére már megérkezhettek Szászrégenbe (100 km) és kikötve átadták a tutajt a fakereskedő megbízottjának. Mai pénzben (1970) számítva 500 lejt fizettek egy fertály tutaj leszállításáért. Ennek mennyisége 20-30, eseteleg 40 köbláb fának felelt meg.
Ha saját hibáján kívül nem tudta a béres a tutajt számbaadani (rakásba jutás vagy vízszintcsökkenés esetén kőszirtre jutás miatt), akkor nem vonták felelősségre anyagilag, azonban a munkájáért, fáradtságáért nem kapott fizetést.
A Maroshévizen aluli szállítás kevesebb gonddal, de nagy figyelmességgel járt. Itt nagy patakok ömlöttek be (Vajla, Göde, Ilva, Ratosnya, Kelemen) és ezek vize sokat növesztette a Maros vízállását, ami a tutajoknak könnyebb és kétszeresen gyorsabb haladását biztosította. A tutajosok a legtöbb esetben idejekorán értesítést kaptak az előttük levő rakás (torlasz) keletkezéséről, s ilyenkor ki kellett kössenek egy arra alkalmas helyen. Ez a kikötés nagy hozzáértést, figyelmességet igénylő munka volt. Apacsináikkal a parthoz irányították a tutajt, a segéd partra ugrott kezében a cövekkel, amely kötél segítségével összeköttetésben állt a tutajjal. E cövekkel addig fékezett, amíg a lassúbb folyású vízben sikerült kikötni a tutajt és megvárni ott a rakás megszabadítását, hogy majd a végállomásra jussanak.
A rakás megbontásával (megszabadítás) külön felkészült, lábazatkával és csákánnyal felszerelt embercsoport foglalkozott. Ezek az emberek a Déda melletti Fileházán laktak. Azért, hogy a jól fizetett mesterségük folyamatos lehessen visszaéltek hivatásuk gyakorlásával és mesterségesen akadályozták a nyugodt, normális tutajozást. Ezzel sok-sok gondot és bajt okoztak a tutajosoknak. Halálos áldozatot is követelt a Maros a torlódások helyén, ugyanis partraugrás közben sokan a vízben lelték halálukat. Ilyen munkabaleseti áldozatok voltak: Laczkó Dani Ferdi, Portik Kócsi Péter és annak öccse, Álózsi. Jeltelen sírjuk ott található a Maros partján Déda környékén, ahová bajtársaik hantolták el és valamilyen szertartás félét is ők rögtönöztek pap hiányában, sok egyszerűséggel, de annál több jószándékkal.
A Fileháziak iránt érzett ellenszenv a remetei tutajosok utódaiban még ma is él, nemzedékeken át megmaradt.
A tutajozás megkezdésére vonatkozó adataink nincsenek, egy azonban biztos, hogy a kapitalizmus fejlődésével egyidőben kezdik tutajokon szállítani a fát, s 1922-ben úsznak le az utolsó kereskedelmi célt szolgáló tutajok a Maroson. Mintegy záróakkordként 1946-ban és 1947-ben így költözködnek gyergyóremetei családok Péterlakára, Nagyernyébe, mert akkor a vasúti szállítás szinte lehetetlen volt, tehergépkocsi pedig e vidéken egyáltalán nem létezett.
A navigációs problémákhoz tartozik a deszka és borvíz szállítása is a tutajok fedélzetén, a kereskedő kérésére, de ezért külön díjazást nem kaptak. Igazi tutajosok voltak: Pál Gyuri Ferenc, Laczkó Dávid József, Barabás János, Borbély Ferenc, Molnár Károlyné, Vass Anna, László Andrásné, György Tamás Ezsébet - a Szabó János leánya, aki Idecsen halt meg -, Balázs Márton József.
Adatszolgáltatók a felsoroltak mellett még: Laczkó Sándor (1876. július 2-án született), Laczkó Éva, Molnár András (152 házszám), Balázs Albert (836 házszám), Ivácson B. Anna (841 szám), Balázs Cs. Ferenc, Szabó Albert és Csortán Ferenc (279 házszám) alatti lakosok.
Fakereskedők: Jánosi (Újfalvi), Ágoston Guszti (Csomafalvi).
Rendezők: Márton Péter Újfalvi, Szabó Ferenc, a Mélik megbízottja, György Dimi József és Szász Antal is.
Fúró készítő kovácsok: Füstös István, Tamás Ferenc, Balázs Jakab, stb.
Árak, díjak: Kerelőszentpálra is járt Borbély Ferenc egy köbláb fa leutaztatásáért, 3 krajcárt kapott egy tehén áráért, 1000 köblábat kellett eltutajozni (32 forint).
A Parti=egymásért felelő tutajonosok csoportja. Hátissók: Csiki Éva, Sándor Úri Pistók Anna, Szabó Ignác, Ferenc Kata (esete a régeni városgátnál, alúlvető, bőrbocskor).
A fa és annak megmunkálása, mint legfőbb kereseti lehetőség rányomta bélyegét Gyergyóremete lakoinak életrendjére, érdeklődésére. A férfiak, valamennyi kitűnő szakembere volt a fadöntésnek és a fa megmunkálásának, valamint a fával kapcsolatos mesterségek valamelyikének. Idejük javarészét otthonuktól, családjuktól távol kellett eltöltsék, a mezőgazdasági munkálatokat az asszonyok és idős emberek végezték csupán. A zöldség- és gyümölcskertészet egyáltalán nem alakulhatott ki a fenti akadályok miatt. A település lakossága évszázadokon át nehéz, szinte emberfeletti munkával kereste kenyerét, szegényes körülmények között élt, gyengén táplálkozott. Az erőforrások korlátozott volta döntően befolyásolta gazdasági életük lemaradottságát.
A falu történetének kezdeti szakaszában lakosai katonáskodó kisbirtokosok voltak. A szárhegyi Lázár földesúr a XVII. században Remetére is befészkeli magát. Például 1704-ben már lakossága osztozott a szomszédos falvak lakosságának sorsával. Idézzük a pornép tönkremenését és a Mélik család meggazdagodását bizonyító eredeti okirat szövegét “Végrehajtási jegyzőkönyv. Felvétetett Gyergyó-Diróban 1876 február hó 3-án, alulírott gyergyószentmiklósi kir. járásbírósági végrehajtó által a remetei ifj. Mélik István felperesnek ditrói Bajkó Mihály a Mihályé alperes elleni 125 forint, s járulékai iránti ügyében a gyergyószentmiklósi kir. járásbíróságnak 1875 december 27-ről 3272-875 sz. a kelt végrehajtási végzés következtében, ennek foganatosítása alkalmával -
Jelenlevők alattírtak.
Fennebbi számú végzés foganatosítása végett kiszállván kir. végrehajtó Ditró községben alperes Bajkó Mihály – a Mihályé lakásához, miután ő hon találtatott, s a végzés neki szálló példánya kézbesíttetvén, miután a felperesi hátrálékkövetelés kielégítésére magát képtelennek nyilvánította, hivatalból kinevezett alábbi becsüsök jelenlétében – miután semminemű ingóság nem találtatott – a végrehajtási végzésben megnevezett következő ingatlan birtokok foglaltattak le és becsültettek meg: faház, lakrész udvarral 40 forint, ugyanitt 1 istálló színaljával és egy csűr fából, 35 forint stb. stb.
Miután ezek így lefoglaltattak s megbecsültettek záralattiaknak nyilvánittatván, azok elidegenítésétől alperes eltiltatott.
Felperesi költség jelen alkalommal következőképpen állapítatott meg:
- végrehajtó fuvardíja 4 forint 16 krajcár, végrehajtó napidíja 2 forint, végrehajtó eljárási és telekkönyv kiírás a becslésnél 2 forint, becsüsök díja 1 forint, bélyeg a jegyzőkönyvre 50 krajcár, összesen 16 forint 16 krajcár. Pecsét: Gyergyószentmiklósi Járásbíróság.

A bécsi kamarilla a remeteiekre is ráerőszakolta a határőrséget, s ezzel a megalázásnak és a kiszolgáltatottságnak évszázadokig tartó időszaka vette kezdetét. Ezért fognak egyemberként fegyvert 1848-ba Remete lakoi is a Habsburg elnyomás ellen.
A község történeti fejlődésében új szakaszt jelentett a kapitalista termelés behatolása a mezőgazdaságba. A szigorú rendszabályozáshoz kötött faluközösségi gazdálkodási faluszervezeti rendszer, melyben a gazdasági-társadalmi egyenlőtlenségek léteztek, de nem voltak kirívóak, átadta helyét a közös tulajdonformák utolsó maradványait is elnyelő kapitalista gazdálkodásnak, rétegződésnek és falufejlődésnek. A kétforgós határhasználat megszűnt 1936-ban, belterjesebbé vált a földművelés, azonban a mezőgazdasági technika és technológia rendkívül alacsony színvonalú maradt. A kapitalista fejlődés a parasztság nagyfokú rétegződéséhez, a parasztcsaládok többségének nincstelenné válásához járult hozzá. A századunk elején (1910-ben) végrehajtott tagosítás és arányosítás újabb lökést adott Remete kapitalista fejlődésének is, a parasztság vagyoni differenciálódásának, a vagyoni-társadalmi egyenlőtlenségek fokozódásának. Vagyonspekulációk, az egyszerű emberek tudatlanságának, tájékozatalanságának kihasználása révén egyes családok, mint a kiskereskedőből nagybirtokossá emelkedett Mélikek, Dobribánok, Puskások többezer hektárra menő birtokokat tulajdonítottak el a remeteiektől is. A legjobban termő földeket és legelőket, erdőket vallhatták magukénak akkor, amikor 192 család talpalattnyi földdel sem rendelkezett, 950 család pedig törpebirtokos lévén alkalmi munkákból biztosította minimális létfenntartását. Gyergyóremete kapitalista fejlődése is együtthaladt a zsellérkedők számának állandó növelésével, a tanyásodással és az aggasztó méreteket öltő kivándorlással, főleg négy irányba: Amerikába, Börvelybe, Bánságba és Szászrégen – Marosvásárhely környékére. Közszájon forgó szólásmondás: remetei embert a világ minden sarkában találsz. Ekkor válik általánossá a vándorló, munkát és munkaalkalmat kereső életmód, életrend. A férfiak 60-70 %-nak állandó foglalkozása az ingázó, a községtől távoli munkahelyekre eső, vándorló élet. E munkavégzésre alkalmas tömeg a kulturális-technikai ismeretek minimumát sem ismerte. Az ilyen munkást gyengén fizették és fizetik napjainkban is.
Ezek az állapotok a népi hatalom éveiben is elvileg változatlanok maradtak.

Az oktatás és tömegnevelés múltja Remetén 1944-ig


Iskola - Füstös KárolyHazánk területén az írásbeliség, a gazdasági-társadalmi előrehaladás velejárója, a XVI-XVIII. században terjedt el. Elterjedésével növekedett az iskolák száma és az iskolák szerepe, jelentősége is.
Gyergyóremetén a szomszédos községek ilyenirányú adataiból következtetve az első iskolaforma a XVIII. század első éveiben szerveződhetett. Erre vonatkozólag sajnos feljegyzések nem állnak rendelkezésünkre.
Az első iskolákra vonatkozó adat 1763-ból való. A község papja 1763-ból egy templomról, egy katolikus triviális iskoláról tesz említést. A tanító neve Borbély István, akit György János községi bíróval együtt 1764 május 23.-án elfogtak és katonai börtönbe zártak. A remetei születésű tanító igen valószínű a néppel tartott, nem akarta a népet a Habsburgok katonai alattvalóivá tenni, sőt, egyik izgatója volt a határőrség ellen indított népi megmozdulásnak. Személye, kifejtett munkássága alaposabb kutatás tárgya lehetne, hiszen a néppel tartó, annak szabadságvágyát megtestesítő falusi tanító mintaképe. Az adatot Balló István, Madéfalvi veszedelem című munkájából vettem.
A határőrség megszervezése után (1764) az oktatás szervezését Gyergyóremetén is bizonyos mértékben a bécsi kamarilla vette kezébe. A katonacsaládok felnőtt férfiait katonai szolgálatra, gyermekeiket pedig a katonai szolgálathoz és a német vezényszó megértéséhez szükséges elemi ismeretek elsajátítására kötelezték.
A tanulni vágyó ifjak előtt a helyi határőr iskola elvégzése után bezárult a továbbtanulási lehetőség. A rátermetebb gyermekeket különleges katonai iskolában képezték ki határőr- tisztekké.
A határőrség megszüntetése 1848-ban, a XIX. század második felében a községre jellemző gazdasági-társadalmi elmaradottság az oktató-nevelő munka visszaesését jelentette. Az elemi oktatás kötelező voltára vonatkozó 1868 évi törvények éppen a leírt okok miatt sem eredményeztek gyökeres változást Gyergyóremetén sem.
A rendelkezünkre álló hiányos adatokból kivehetően 1883-ban még csak egy kéttanerős iskola létesült az 1826-ban felépített templomtéri iskola egységben. A tanító Kajtár Ignác segédkántor volt, akire Laczkó Sándor (1876 július 2.-án született) volt segédjegyző így emlékezik: 1883-ban az I. osztályban, aztán a II., III. és IV. osztályban Ignác Diák tanította, „fecskének” is nevezték, törpe növésű ember volt. A Templomtéri iskolában fejtett ki oktató-nevelő munkát, rossz hangja volt.
Az V.-VI. osztályban őt, Laczkó Sándort, Demeter Imre főkántor tanította. Egy tanteremben hatvannál több tanuló is össze volt zsúfolva. Minden pad tele volt, alig fértek a fapadokban a tanulók.
Csutakfalván a Paleszák féle omladozó félben levő iskolaépületben tanultak a gyermekek. Gerendákkal támasztották fel a fedélszerkezetet, hogy meg ne omoljon a gyatra iskolaépület. A jelenlegi csutakfalvi iskola 1926-ban épült a Limbusi erdőből. Azóta az „iskola” erdőjének is nevezték azt. A tanítók kik voltak itt? Salló Károly, majd Sallóné Takács Ella és sógornője Takács Teréz, Borka Lajos ( borszéki), akit Hamis tanítónak tartottak.
A központban Salló Károly és neje Takács Ella, majd a sógornője Takács Teréz tanítottak a felsorolt Ignác Diák és Demeter Imre mellett.
Kiss Dénes esperes működése alatt 25 forint lett egy tanerő fizetése az államosított iskolákban. Az iskolák államosítását sokszor kérték, sürgették a község vezetői. Itt van egy jegyzőkönyv eredeti szövege: ”Jegyzőkönyv: felvétetett Gyó.Remetén a község hivatalos házánál 1902 évi szeptember 5-én a község képviselő testületének megtartott rendkívüli üléséről. 1. Községi jegyző 2313/1907 folyó szám alatt előterjesztett Csík Vármegye királyi tanfelügyelőjének 1902 évi augusztus hó 17-én kelt leírtát, melyben tudomásunkra hozza, hogy a Nagyméltóságú Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium folyó évi aug. 7-én 5045 folyó számmal kelt magas felirata szerint az 1868 évi XVIII. törvény cikk 38. törvényszakasza 80 paragrafus alapján községünkben 1902 évi szeptember hó 1-től kezdődően egy két tanerős és két tantermes magyar tannyelvű állami népiskolát kegyeskedett felállítani. A fent említett tanfelügyelői leírat teljtartalmilag felolvastatván képviselő testületünk a következő egyhangú határozatot hozta. Határozat: a Nagyméltóságú Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium által kinevezett egy állami tanítót és tanítónőt. A képviselő testület örvendetesen veszi tudomásul, hogy ezen iskola állami szervezete annyi vajudás után az állam Gy. Remete község elhagyott iskolai ügyén segíteni akar és a kinevezett két tanerővel az elemi iskolák még az 1902/03-as iskolai év kezdetén beállítja, mert hosszadalmas évi tárgyalások miatt e népes székely nagy községben évenként új meg új nemzedék maradt a székelység nagy kárára a műveletlenség, a butaság sötétségében. Azonban a miniszteri rendelet értelmében az állami iskola beállítása ilyen módon nagy akadályokba ütközik, mert elszegényedett községtől azt kívánni, hogy mint patrónus község a meglevő öt tanerős római katolikus iskolát fenntartsa, annak tanítói fizetése és emelett most újabban, az állami iskola részére bérházról gondoskodjék, azok fenntartásáról és számtalan kiadásáról, túlterhelő, melyet képtelen a szegény község teljesíteni.
Azért folyamodott a község az államosításhoz, mivel sem a meglévő római katolikus jellegű iskolát továbbfejleszteni nem tudta, sem pedig a mostani iskolai kiadásokat tovább hordozni nem bírta. Felterjesztéseinkben mindez bőven van indokolva. A községi képviselő testület csak az esetben vállalta el az iskolák felépítését, illetve bérházak átalakítását, ha az állam a meglévő római katolikus iskolát államosítja, ezáltal a tanítók fizetésének gondozása alól felmenti. Jelen esetben a bérházak beállítása a község lakosainak súlyos ellenkezésével találkoznék, mert ezáltal nagyobb terű nehezedne a községre és annak elnyomorodott lakóira.
Azért a képviselő testület az ijesztő helyzet felelős ismerete miatt újból a kéréssel fordul a Miniszterünk a Nagy Méltóságához a többször felterjesztett indokainkat figyelembe véve a meglévő római katolikus iskolát, melyet a községi pénztár tartott fenn eddig még a tanév beállta előtt és jelenlegi tanítóit Molnár Károlyt, Ferencz Józsefet és Molnárné Szájer Idát ez iskolához állami tanítónak kinevezni, továbbá a most kinevezett tanítót és tanítónőt is. Ezeken kívül még két új tanítót kinevezni, hogy így a községi képviselő testületnek 1900-1901 évi határozata szerint e tanévben két tanerővel az állami iskola kezdetét vehesse, mely jövő évre tíz tanerőre pótolandó lenne. Csakis így lehetne helyesen előkészülni az iskola felépítéséhez és berendezéséhez, valamint a jövő évi tíz tanerős iskola kellő fenntartásához.
Tehát múlhatatlanul szükséges a római katólikus iskola azonnali államosítása és a meglevő tanerőknek államiakká kinevezése. Mert igaz eddig öt tanerővel működött a római katolikus iskola. De mivel fizetésük egyenként 600-600 koronából állt ez igen kevés, ezért a tanítók évenként váltakoztak és így a tanításban kevés eredményt értek el. Amellett a múlt évben hiába hirdettünk pályázati hirdetést, okleveles tanító nem pályázott és ezért két állást óvónővel kellett helyettesíteni, ez pedig a tanításnál hiányos és fizetés nélkülivé válik, még akkor is, ha volna a község honnan fizessen. De az évi 70-80% adó a tagosítás és arányosítás irtózatos kiadásával ma-holnap kivándorlásra kényszeríti a község elkeseredett lakoit. Jelenleg három állami tanító van és két óvonő, tanító helyett.
A képviselő testület a most kinevezett két állami tanítót a meglevő római katolikus iskolába állíthatja csak be. Hol azonban a tanítás nagy kárára súrlódások és kellemetlenségek lesznek. Mindezek elég világos, múlhatalanul szükségessé teszik a meglévő iskolák államosítását, vagy pedig a római katolikus iskolának állami segéllyel való helyes rendezését.
Egyúttal felkéri a római katolikus iskola széket, hogy a központi négy tantermes iskolából, mely a község tulajdonát képezi, két tantermet az állami iskola részére adjon át.
A római katolikus öt tanerős iskolát az állam 1910-ben igen sok kérés után veszi át.
1902-ben két tanerős állami iskola létesült az egyik a Hadnagy dombján (a volt községháza épületében), a másik a Bernád kertben. Egy tanerős osztatlan négy osztályos iskola volt mind a kettő. A szájhagyomány őrzi a bambusznádpálca emlékét. Azzal tartották fenn a tanítók az iskolákban a rendet, a fegyelmet.
Egy 1895-ben készített kimutatásból tudjuk, hogy Remetén öt tanerő müködött. Az 1233 iskolaköteles tanuló közül 962 látogatta az iskolát. 962:5=192 tanulóval dolgozott egy-egy tanító. Az oktatás elsősorban a téli hónapokban bontakozott ki, tavasszal és ősszel a szülők a gyermekeket mezőgazdasági munkára használták fel, nem engedték iskolába. Szólás mondás volt “hány télen jártál iskolába?”
A remetei iskolák helyzetéről szomorú tudósítást nyújt Györgyné Welczer Ottilia levele, melyet e sorok írójának küldött 1960 táján kolozsvári lakásáról. “1912-ben a falu fele írástudatlan volt. Bár az iskolai gondnokság mindent elkövetett, a gyermekek felét sem lehetett beiskolázni. Az első világháború kitörése után ugyancsak kellett a gyermek s így nagyon sok iskola nélkül maradt. Az emberek sem tudtak írni-olvasni, s a hadbavonult emberek leveleit mi tanítók olvastuk fel és írtunk rá választ. Az általános felfogás: ahhoz hogy valaki a földet meg tudja szántani nem kell iskola.
1910-ben és az azt követõ években az V-VI osztályt nagyon kevés tanuló látogatta. Demeter Imre fõkántor tanító és később Molnár Károly ig. tanító vezetése alatt. A leírt nehéz körülmények között vállalták az oktató-tömegnevelő munkát Gyergyóremetén: Demeter Imre (1883), Fazakas Mihály (1884), Ferencz József, a “Ferenczi” tanító gyümölcskertész (1906), Portik András Remete szülötte, Barabás Róza ( a ditrói Barabás Rajmond iskola igazgató leánya), Takács Teréz férje, Salló Károly, Takács Ella a Salló sógornője, Sneff Anna. Molnár Károly (1906-ban került Gyergyóremetére), zárkozott alaptermészetű ember, sokoldalú érdeklődéssel, (fényképészeti és művészi adottságokkal), Petres Sándor (1908) az iparos dalkör megszervezője, (e sorok írójának is kollegája volt az 1945-46-os tanévben), Zsigmond József, György Dénes és felesége Zakariás Anna (1906-1912), Élles Emma (1906-1944), Borka Lajos (Csutakfalván tanított), borszéki származású – hamis,- rendtartó tanító (1907-1920), a IV.-VI. osztályokat tanította a régi Poleszák féle iskolaépületben, ez omladozó félben volt a mostani iskola udvaron az út mellett is boronákkal kellett feltámasztani, majd 1926-ban épült a mostani új iskola épülete Limbus erdőrészből, a lakosság az iskoláénak nevezi az erdőt napjainkban is.
Keleti Károly (sírhantja elhanyagolt állapotban a temető bejárata mellett – utoljára 1948-ban e sorok írója szedette rendbe tanitványaival, halottak napja előtt) Józsa Sándor, a Hadnagy és a Györkös házaspárok, Puncsert József és Sarolta (1918), Borbáth József idős, aki 1913-ban dec. 13-án, 13-ad magával érkezett Remetére (10 gyermeke, édesanyja és felesége), Varga János, Laczkó Dénes, György Géza (1923), Burán Rezső (1920), Csibi Péter, Munteanu Anetta (1925), Closca Elena, Szabó József és neje csorvási születésű Kelemen Erzsébet, Stroia Octavian (e sorok íróját 1930-31-ben a II. osztályban jól tanította), Afloare Gheorghe (1933-1940, ma is élő, nyugalmazott tanár Csíkszeredában, Popescu Florea és neje Constanta (1936-1940), Ronfelean Petru, Musca Ilarie, (1930-35), Barbu Petru (1936-40) Dogaru Vasile, Tóth Rozália (1928-40), Constantin Bălan, Cîmpian Olga, Negruletu Aurelia, Pötyő Margit (a babás doamna, 1935-1940), Lascu Sándor (1926-), Máthé Ottilia (1930), Ádám Mária. Emlékük, nevük él a mai Remete emlékezetében.
Az iskolaköteles gyermekek népes hadserege ellenére, a mostoha anyagi körülmények, valamint a községi és állami gondatlanság miatt Gyergyóremetéről kiemelkedő, híres értelmiség nem került ki. Nincs akikről elnevezni az iskolaépületeket, mint például Szárhegyen ismeretes a “Szopos iskola” stb. Nincsen tudomásunk ez időből egyetemet végzett emberről sem, ha csak nem vesszük figyelembe Dr. Puskás Imre főszolgabírót vagy Balázs Eleket, aki országgyűlési képviselő is volt.
Az 1944 augusztus 23-a után megváltoztak a körülmények, állami szervek tevékenysége révén az oktatás új alapokra helyeződött, s ez új formát és tartalmat adott Gyergyóremetén is az iskola fejlődésének.
Felszámolódott az írástudatlanság a községben, a remetei fiatalok egyre tömegesebb számban végezték el az általános iskolát. Azon káderek, akiknek odaadó munkája révén ez megvalósult, a következők voltak: Szabóné Kémenes Erzsébet, Laczkó Erzsébet, Laczkó Ágnes, Czáránné Szilágyi Margit, Lőrincz Antal, Antal Elemér, Puskás B. József és Erzsébet, Szász Alajos, Portik Ferenc, Ferencz Károly, Trucza Antal (meghalt 1966-ban), Koncsag Alexandru, Elekes Ilona, Hudák Éva, Lőrincz Irén, Blága Ilona, Biró Pál és neje Erzsébet, ifj. Szabó Sándor, id. Szabó Sándor, Bakosné Pál Gizella, Nagy Gyula, Vargyas János, Novák Magdolna, Portikné Kántor Emília, Balázsné Kántor Lili, Szabó Bálint, Erdélyiné Budai Mária, Füstös Károly és mások.
Az oktatás hat iskolaegységben bontakozott ki, felölelve mindig a tankötelesek több mint 99%-át. A nyolc osztályos oktatás bevezetésével Remetén az iskolaköteles gyermekek több, mint 99%-a rendszeresen látogatja az iskolát. A VIII. osztályt évente 100-120 növendék végzi el az 1935-36-os tanév öt végzős tanulójával szemben.
Az általános és kötelező oktatás bevezetésével megnövekedett követelményeknek a meglevő iskolaépületek nem tudtak eleget tenni. Vizsgáljuk meg a tanerők névsorát csupán két tanévből:
Az 1952-53-as tanév I. oszt. Blága Ilona, Tolvaj Ibolya, Szabó Erzsébet, II.o. Bóni Irma, Székely Anna, Török Ágnes, III.o. Sztancs Éva, Truczáné Márton Irén, Lőrincz Edit, IV. Kántor Emília, Kozma Angal, Ferency Károly. A felső tagozat: Trucza Antal, Koncsag Alexandra, Kántor Lili, Czárán Margit, Szakács István, Füstös Erzsébet, Laczkó Gizella, Blaj Ágoston és Kari Béla. Óvonők: Laczkó Ágnes, Bernád Anna, Paltán Magdolna.
Az 1955-56-os tanév:
I.o. Szegedi Irén, Bakos János, Ferenc Károly, II.oszt. Ravasz Anna, Fazakas Antal, Mezei Erzsébet, Füstös Erzsébet, III.oszt. Portik Emília, Balázs Mária, Bíró Teréz, Szabó Erzsébet, IV. oszt. Ifj. Szabó Sándor, Balázs Lili, György László. Felső tagozat: Nagy Gyula, Blága Ilona, Elekes Ilona, Czárán Margit, Miklósi Zoltán, Mikola Irén, Füstös Károly. Martonkán: Lukács Irén, a tejporgyári új iskolaegységben 1956 december 20-tól egy baraképületben Ravasz Anna. Óvonők: Laczkó Ágnes, Borbély Julianna, Bakos Gizella. Pionír oktató: Szitás András.
Az iskolaépületek hiányáról beszél a következő szövegű átírat, már a ’30-as évekből „Comitet
Primatului Nr. 15/1931 Iszabó, No.6/1930 Onor Primãria. Cu onoare vã comunic, cã Revizoratul scolar a desfiintat un post de învãtãtor la scoala noastrã, din care cauzã au rãmas fãrã învãtãtor clasele superioare. Motivarea desfiintãrii postului este lipsa de localul scoalei. Avînd în vedere, cã eu am cerut salele necesare în timpul potrivit si Comisia n-a fãcut nimic în chestiunea aceasta rãspunderea pentru anomalia actualã este rãspunzãtor numai primãria în fata pãrintilor. Din cauza aceasta cu onoare vã rog sã binevoiti a cãuta un mijloc pentru a se desface aceastã situatie ivitã la scoalã. Director scolar Iosif Szabó. 330/116a”. Épület hiányában az 1931-32-es tanévben udvarnélküli kényszer tantermekben tanultunk, tanultak iskolatársaink pl. A Málnás Gergely féle épületben, ahol most a kocsma működik, vagy a mostani néptanács egyik helységében, amely az országútra nyílt.
Készült a falu, mert a megfelelő iskola épületek kérdése a község sarkalatos problémája volt (1962 szept. 16-ig) a kétemeletes iskola felavatásáig. Mindenki akarta, készülődtünk az építkezésre, önerőből és 300.000 lej állami kölcsönnel valósult meg. Az új iskolát 1961 május 29-én (hétfői napon) kezdtük építeni. Alapkő letevők: Bakos János tanító, Krammer Ervin aligazgató és Füstös Károly. Felavattuk külső vakolás nélkül 1962 szept. 16-án (vasárnap). A két emeletes iskola megalkotásában jelentős szerepet vállalt Laczkó Bálint, Portik Szabó Lőrinc és Nagy József elnökök, Füstös Károly iskola igazgató, néptanács alelnök, sokszáz remetei önkéntes munkás, a tanügyi káderek, a tanuló ifjúság. Az iskola már 1962-ben új bútorzatot kapott. A dolgozók kérésére és az akkori vezetőség utána járására 1962 óta közepiskola működik a községben a kétemeletes korszerű épületben. A líceum lehetővé tette a tanulvágyó remetei fiatalok részére, hogy szüleik anyagi megterhelése nélkül Remetén szerezzék meg az egyre nélkülözhetetlenebb általános műveltséget és érettségizzenek.
A líceum I-XI. osztályát az 1966-67-es tanévben 874 tanuló látogatta. A tapasztaltabb tanügyi káderek mellett évről-évre új, fiatal tanerők kapcsolódtak be az oktató-nevelő munkába.
1964-ben elkészült a tejporgyár melletti négy tantermes korszerű iskola épület is.
1958-ban épült a martonkai.

Csíkszereda, 1987 április 29-én.

Füstös Károly