A Magyar Nyelv (a Magyar Nyelvtudományi Társaság folyóírata) CIII. évfolyamának első számában (2007 március) a különfélék rovatban megjelent cikkében ( Helynévmagyarázatok, 111. oldal) Kiss Lajos az alábbiakat írja:

"Gyergyóremete Romániai helység a Székelyföldön Gyergyószentmiklóstól északnyugatra: ’Remetea’ [1567: Remete: Szabó T. A.: Gyergyói hn. 47; 1751: Gyergyo Remete: uo.]. A Remete hn. a szn.-ként is alkalmazott magyar remete fn.-bıl alakult. A hagyomány szerint legelıbb egy remete telepedett ide. A megkülönböztetı szerepő Gyergyó- elıtag a Gyergyói-medencére utal. A román Remetea hn. a magyarból való (Orbán: Szék. 2: 117; Suciu 2: 75). – Vö. Dunaremete."

Semmi új, mondhatnánk. Csak annyi, hogy a szájhagyományt, ami minden remetei számára közhelynek számít, immár tudományos rangra emelte a magyar nyelvész társadalom.