Reprezentatív beltéri radon felmérés

Gyergyóremetei kísérleti felmérés 1999 január-július

Az ATOMKI 2001 évi jelentésében megjelent Csige István és Csegzi Sándor felmérése amelyet Gyergyóremetén végeztek a Fráter György középiskola tanárai és diákjai segítségével. Ennek eredményeként elkészült Románia első radon-térképe (amelyet hamarosan követett a második, Kovásznán), amely egyben az első olyan tudományos felmérés Románia területén,

amely megfelel az Európai Unió tudományos gyakorlatának - pontosabban az IRMM (Institute of Reference Materials and Measurements ­ Európai Unió) által támasztott követelményeknek, ami i)az alkalmazott módszerek, ii) a hivatkozási anyag, és iii) a kísérleti adatok feldolgozásának egységesítését illeti, azzal a céllal, hogy az adatok minőségileg megfeleljenek és bekerüljenek a kontinentális és globális adatbázisba.

Egyúttal megszületett egy olyan kisérleti és mérési módszer is, mely lehetvé teszi iskolai körülmények között, a tudományosság feltételeivel a kiterjesztést egy országos reprezentatív mérési hálózat szintjére. Ezt egy munkafüzet is segíti.

Representative indoor radon survey in Gyergyóremete, Romania