Sepsi-Nagybaczoni Molnár Károly

orvos-tábornok

1894. december 12 - 2001. június 22.

Vitéz Sepsi-Nagybaczoni Molnár Károly

Vitéz Sepsi-Nagybaczoni Molnár Károly orvos-tábornok Gyergyóremete XX. század eleji hétköznapjainak egyik meghatározó személyiségének, az iskolaigazgatóként ismert, de számos néprajzkutatási eredménye révén is számontartott Molnár Károly fiaként született Csíkbánkfalván 1894. december 12-én. Gyergyóremetén kezdett tanulni Csík vármegye legnagyobb elemi iskolájában, ahol szülei is tanítottak, az apja igazgatóként. Középiskolai tanulmányait a csíksomlyói gimnáziumban végezte, amiként Márton Áron is, aki két osztállyal alatta járt. A gimnáziumot 1910-ben Csíkszeredába helyezték, itt érettségizett 1914-ben. Részt vett mindkét világégésben, az első világháborúban két vitézségi érmet is kapott. 1941-43 között a Marosvásárhelyi Honvéd Csapatkórház parancsnoka, majd egy rövid kitérő után a lengyelországi orosz fronton (ahol tevékenysége révén egyebek között sok zsidó munkaszolgálatos életét is megmentette) 1944 kora őszétől ismét Marosvásárhelyre vezénylik. A világháború után, mivel megtagadja a kommunista hatalom által ajánlott elvtelem alkut, marginalizálódik. 1990-ben 97 éves korában Kéri Kálmán vezérezredes támogatásával Szabad György házelnök javaslatára Göncz Árpád köztársasági elnök tábornokká nevezte ki. Százhat évesen a magyarországi férfiak legidősebbjeként ünepelték. Hosszú élete százhetedik évében 2001. június 22-én hunyt el rövid betegség után.

Alább közöljük az Erdővidéki Lapok 2004/4. (18.) számában, születésének 110. évfordulója alkalmából megjelent részletes visszaemlékezést.

Nagybaczoni Molnár Ferenc

Mindenkor az igazságért harcoltam!

Emlékezés Vitéz Sepsi-Nagybaczoni Molnár Károly orvos-tábornokra

Sepsi-Nagybaczoni Molnár Károly bár nem Erdővidéken született, mégis magunkénak valljuk, hiszen nagybaconi család sarja. Nagybaconi gyökereit híven őrizte, és Nagybaczoni Nagy Vilmos hadügyminiszterhez hasonlóan 1940-ben ő is meglátogatta itt élő rokonait. Életpályája több szempontból is figyelemre méltó.

Az 1990. évi magyarországi rendszerváltozás után gyakran szerepelt a nyomtatott és elektronikus sajtóban egy már akkoriban is igen idős katonatiszt, aki hosszú és küzdelmes életének részleteit tárta elénk ezen alkalmak során. Megnyerő egyénisége, emberszeretete, ilyenkor is megmutatkozott. Három évszázadba nyúló életútja több szempontból egyedülállónak mondható. Erdővidéki származása – minthogy családja egykor Nagybaconból került el – indokolttá teszi életútjának az itteni, valamint a távolabb élő olvasóközönséggel való megismertetését, születésének 110. évfordulóján.

Sepsi-Nagybaczoni Molnár Károly 1894. december 12-én látta meg a napvilágot a Csík vármegyei Csíkbánkfalván. Dédapja András, 1789-ben Sepsibaconban született a falu egyik legrégebbi családjában, a Sepsi-Nagybaczoni előnevet viselő lófőnemes Molnárok közül. Apja Dániel, mint legkisebb fiát, a székelyudvarhelyi református kollégiumban taníttatta, ahol papnak készült, de végül a gróf Tholdalagi család koronkai birtokán lett gazdatiszt. András öt fiának mindegyike szerepet vállalt 1848-49 eseményeiben, és soraikból Károly mint hadnagy, több ütközet résztvevőjeként küzdötte végig a szabadságharcot. A nemzeti ügy elbukása után földmérnökként járta az országot, aminek során ismerkedett meg jövendőbeli feleségével. Ily módon a Csíkbánkfalvi Kovács családba nősülve, a továbbiakban házastársa birtokán gazdálkodott. Károly nevű fia idővel a gyergyószentmiklósi polgári iskola történelem-és rajztanára lett, és ott kalandos körülmények között ismerte meg és vette feleségül a helybeli zárda egyik apácáját, az osztráknémet származású Soller Idát. Házasságkötésük után Csíkbánkfalvára költöztek, ahol megszületett első gyermekük, megint csak Károly, a későbbi tábornok.

Az ősi református családból származó apa – a faluban nem lévén ilyen templom – anyja vallása után római katolikusnak kereszteltette fiát. A kis Károly Gyergyóremetén kezdett tanulni Csík vármegye legnagyobb elemi iskolájában, ahol szülei is tanítottak, és amelyben édesapja az igazgatói tisztet is ellátta, aki egyébként néprajzkutatói munkásságával is nevet szerzett a környéken. Középiskolai tanulmányainak a csíksomlyói gimnáziumban fogott hozzá, miként Márton Áron a nagyhírű püspök is tette, aki két osztállyal alatta járt a neves intézménybe. A gimnáziumot 1910-ben Csíkszeredába helyezték, és a fiatal Károly itt érettségizett 1914-ben. Csakhogy nem sokáig örülhetett ennek, mert hamarosan kitört az első világháború. A kolozsvári egyetem orvosi karára iratkozott be, de az évfolyamot félbe kellett szakítania, mert októberben besorozták és bevonult a székelyudvarhelyi 82. gyalogezredhez. Innen nemsokára a budapesti 1. gyalogezredhez került, ahonnan a tartalékos tiszti tanfolyamot elvégezve, nyomban az orosz-lengyelországi front első vonalába vitték. Szakaszparancsnoki posztján helytállt a gorlicei áttörésben, majd a visszavonulásban. Itt kapta első vitézségi érmét bátor magatartásáért.

Egészen 1918 januárjáig az orosz hadszíntér tűzvonalában maradt, abban az időben már a 310. gyalogezred tisztjeként, ahol a második vitézségi érmet is elnyerte, már mint főhadnagy és századparancsnok. Az évekig tartó véres harcok során, ezredének létszáma a kezdeti háromezer főről addigra kétszázra csökkent. Ekkor viszont tüdőgyulladást kapott, aminek következtében betegszabadságra mehetett Budapestre. Így sem töltötte tétlenül az idejét, mert újra beiratkozott az orvosi egyetemre, azonban az első év elvégzése után szeptemberben újra behívták és kiküldték az olasz frontra. Itt a lanyhuló harctevékenység miatt módja lett a magával vitt tankönyveiből készülnie későbbi vizsgáira. Novemberben, amikor híre ment hogy véget ért a háború, hazaindult, eleget téve a felhívásnak, mely szerint meg kell védeni az ország határait. Útközben főhadnagyi rangjelzését tépték le, itthon pedig fegyverétől fosztották meg. Ez maradt a haza megvédéséből több mint harminc ütközetben való részvétel után.

Mindazonáltal mégis folytatni tudta az egyetemet, és merthogy máshonnan támogatásra nem számíthatott, minden munkát elvállalva fedezte ennek költségeit. Eközben, miután 1920-ban sikerült a mentőszolgálatnál elhelyezkednie, megnősült, és a következő évben megszületett fia, aki szintén a Károly nevet kapta. Másfél év múlva, 1922. július 1-én avatták orvossá belgyógyász és fogorvos képesítéssel. Rövid időn belül a Honvédség Budapesti 1. számú Helyőrségi Kórházában nyert alkalmazást. Két év elmúltával, 1924 végén a Pécsi Hadapródiskola fogorvosa és egészségtan tanára lett előbb beosztott, később vezető orvosként, ahol a növendékek körében rendkívüli népszerűségre tett szert. Pécsett született meg leánya 1932-ben. Tizenegy évet szolgált itt, mialatt 1926-ban századossá léptették elő. Ezt követően 1936-1939 között a Pécsi Helyőrségi Kórház fogászati osztályát vezette, itt nyerte el 1938-ben az őrnagyi rangot. E szolgálati helyről a Ludovika Akadémiára helyezték fogorvos és egészségtan tanár beosztásba. A tisztképző intézetben érte 1940 augusztusában a második bécsi döntés.

Ekkor érdemei mellett nyilván székely eredete miatt is, Erdélybe vezényelve kinevezték a Marosvásárhelyi Honvéd Csapatkórház parancsnokának. Közvetlenül ez előtt a Vitézi Rendbe is felvételt nyert, de a felajánlott földbirtokot nem fogadta el. Három évet töltött a székely főváros katonakórházának élén, ahol 1942-ben alezredessé lépett elő. Később nőül vett második felesége asszisztensként dolgozott mellette, ismeretségük innen ered.  Ittléte alatt felkereste Gyergyóditróban élő apját és testvérét, valamint Nagybaczoni Nagy Vilmoshoz hasonlóan meglátogatta ősei lakhelyét Nagybacont, és az ottani rokonokat. Közülük Sepsi-Nagybaczoni Molnár Pál földbirtokost, és fiát Zoltán tanítót aki Medgyesen állomásozott nem találta otthon, de ennek húgával Margittal (Kákay Ernőné) létrejött a találkozás. A nála hagyott fényképét Kákayné asszony utódai mindmáig megőrizték.

Marosvásárhelyről 1943 közepén a lengyelországi orosz frontra irányították, ahol a 106. számú tábori kórház parancsnokságával bízták meg német fennhatóság alatt.

Amikor a kórházat Pinszkből Lubartowba telepítették át, ott a németek már minden zsidó származású személyt kivégeztek. Mihelyt a kórházzal ide beérkezett, a kötelékébe tartozó százhúsz munkaszolgálatos közül a helyi német parancsnok tízet követelt tőle, úgymond „erdőirtásra”. Sepsi-Nagybaczoni Molnár Károly azonban megtagadta a parancsot, és egy embert sem adott ki, ugyanis tudomására jutott, hogy a közeli Lublin krematóriumába szándékoztak vinni őket. Ezzel a biztos haláltól mentette meg őket, és később biztonságban hazakerült mindegyikük. Ugyancsak emberi helytállásról tett bizonyságot, amint beosztott orvosai előtt nem egy alkalommal fejtegette: „Itt a katonai kórházban abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mint orvosok, felülemelkedhetünk a bomlott világ kegyetlenségein, és orvosi eskünk szem előtt tartásával a tiszta humánum szellemében gyógyíthatunk.” Mindezt a gyakorlatban is alátámasztva a kórházban idegen személyek – közöttük orosz partizánok – kezelését is engedélyezte, mi több, megkövetelte.

1944 júliusában Lengyelországból a Kárpátokban harcoló 1. hadsereghez helyezték, megbízást nyervén a XI. hadtest vezető orvosi posztjának betöltésére. Ahol három hónap múltán a Kassára való visszavonulásakor, ezredesi kinevezését is átvehette Jolsvai Viktortól az I. hadsereg vezérkari főnökétől. Azonban itt nem sokáig maradhatott, mert november közepén visszavezényelték a Marosvásárhelyi Csapatkórházhoz, hogy ismét vegye át annak parancsnokságát. A kórházat viszont ekkorra már az orosz előrenyomulás miatt Sümegre telepítették, ezért ide kellett bevonulnia egykori beosztottjai nagy örömére. Budapestet ebben az időben már bekerítették az orosz támadó erők.  Második felesége a körülzárt városban tartózkodván, annak István nevű (általa később örökbe vett) fia is itt született, 1945 januárjában a legnagyobb harcok idején. Nekik nem sokkal ezután menekülniük kellett Budapestről a Sümegen lévő férjhez, aki szintén az oroszok elől, kórházának Ausztriába való áttelepülésére kapott parancsot.

Csakhogy, mivel a kórházban nagyszámú menekült ellátása mellett szinte az egész Dunántúl sebesültjeit ápolták, nem látta értelmét az elmozdulásnak. Úgy döntött, és ezt felsőbb utasítás ugyancsak jóváhagyta, hogy néhány embere kíséretében csak családjával indul el. A határtól nyolcvan kilométerre lévő Mura melletti Fronhleitenbe érkezvén, a németek ugyan ellenségesen fogadták, de végül mégis az elhurcolt magyar egészségügyi anyagok raktárába küldték. Itt azonnal kórházat rendezett be, és volt beosztottjaival megindította a működését. Az oroszok ide is gyorsan elértek, a kórházat átkutatták és fegyvereket találva ott, a parancsnokot életre-halálra keresték. Alárendeltjei nem árulták el, így elkerülte a biztos fogságot. Egyébként az orosz katonák erőszakoskodása miatt sok környékbeli osztrák nő keresett menedéket a katonai kórházban. Még a jugoszláviai (német) partizánfőnöknő, Maria Siggert is tartott tőlük, és vérbajt színlelve ide járt „kezelésre”, ami ebben az esetben desztillált víz injekció formájában való beadását jelentette. Mindenesetre ottléte előnyt jelentett, mert a kapura egy táblát helyezett, melyen ez a felirat állt: „Partizán Kórház”. Ezután az oroszok sem zaklatták a bennlévőket.

Májusban beindult a vasúti közlekedés, ezért Sepsi-Nagybaczoni Molnár Károly ezredes a hazatérésre készült. A partizánfőnöknő segítségével két üres vagont kapott a szükséges egészségügyi felszerelés elszállításához. A legnagyobb értékű orvosi berendezéseket és más egészségügyi anyagot (közötte a 103. tábori kórház, a 3. helyőrségi kórház, a Budakeszi Szanatórium elhurcolt felszerelése), lehetőség szerint elhelyeztette a vagonokban. Néhány nap múlva Budapestre érve a szállítmányt hiánytalanul átadta az illetékes parancsnokságnak.

Ezzel számára befejeződött a háború, de nem tudhatta, hogy megpróbáltatásai korántsem értek véget. Lakását bombatalálat érte, minden értéke elpusztult. Egy elhagyott másik lakásba költözött családjával, amit úgy ahogy rendbe hozott, de rögtön  ezután augusztusban letartóztatták, és a Nádor utcai katonai fogházban három hónapig tartották fogva. Különféle háborús bűncselekményekkel próbálták megvádolni, de mivel egy sem volt rábizonyítható, kénytelenek lettek szabadon bocsátani. Legalábbis átmenetileg, ugyanis valakik eltökélték, hogy háborús bűnössé nyilvánítva börtönbe juttatják. Ennek érdekében koholt vádak alapján népbírósági eljárás indult ellene, miközben vádlói tisztában voltak azzal, hogy semmiféle népellenes tettet nem követett el. Az eljárás alatt viszont nem folytathatta orvosi hivatását, ehelyett vidéken tűt és cérnát árult. Erről értesültek volt munkaszolgálatosai, akik közül negyvenegynéhányan közjegyző előtti nyilatkozatban igazolták, hogy annak idején a németekkel szembeni parancsmegtagadással az életüket mentette meg. Ezt a bíróság nem vette figyelembe, mi több, még őket rótták meg kiállásukért.

Mindezek ellenére a vádaskodásokkal egyidőben, az akkori hatalom próbálta megnyerni magának. Felajánlották hogy lépjen be a kommunista pártba, aminek fejében felmentik, és tábornokká léptetik elő. A tisztességtelen alkut elutasította, de találtak mást, aki erre hajlandónak mutatkozott. Dr. Merényi Scholz Gusztáv orvos-ezredes behódolt az új rezsimnek elfogadva a tábornoki rangot. Őt később a Rajk-üggyel kapcsolatban kivégezték. Sepsi-Nagybaczoni Molnár Károly ellen azonban a kétévi tárgyalásmenet alatt sem találtak bizonyítékot, így ezredesi rangja meghagyásával igazolták politikai magatartását, vagyis hogy nem követett el háborús bűncselekményt. Viszont ezzel sem oldódott meg a helyzete, merthogy az 5000/1946. számú miniszterelnöki rendelet hatálya alá került, ami azzal járt, hogy mint a régi rendszer magas rangú képviselőjét végelbánás alá vonták, és nyugdíjigényének kizárásával elbocsátották a Honvédség állományából. Mindezt 53 éves korában, és ezzel politikailag megbízhatatlan elemévé vált az önkényuralmi rendszer társadalmának. Vezető állást nem tölthetett be, körzeti orvos lett Rákosszentmihályon a legalsó fizetési besorolással.

Üldözői azonban ekkor is szüntelenül figyelték, remélve hogy mégiscsak sikerül valamilyen ürügyet találni bebörtönzéséhez. Majd 1953-ban úgy gondolták, hogy eljött az idő ennek megvalósítására. Egy előre kitervelt ügy fővádlottjának szemelték ki, és beidézték az Államvédelmi Hatóság Fő utcai Katonapolitikai Osztályára. Az egy napon keresztül tartó kihallgatáson egy ÁVH-s ezredes két másik tiszt segítségével kísérelte meg vallomásra bírni, miszerint 1945 januárjában Sümegen való tartózkodása idején szervezkedést indított az orosz haderő visszaverése céljából. Még tanút is szereztek egy Riczeg nevű gyergyóditrói szélhámos és besúgó személyében. Riczeg azt vallotta, hogy vitéz nemes Sepsi-Nagybaczoni Molnár Károly orvos-ezredes engedélyezte neki, hogy a Székely Kopjásokhoz toborozzon a sümegi kórház területén tartózkodó emberek sorából, és ehhez segítséget is nyújtott.

A képtelen állításokra nézve igyekezett felvilágosítani kihallgatóit, hogy mint orvos nem katonai támadást, hanem a sebesültek kezelését, valamint a menekültek ellátását – köztük ötszáz székely étkeztetését – szervezte és felügyelte. Mindössze a katonai főparancsnokság felhívását hirdette ki, mely szerint aki jónak látja, kérheti felvételét a rohamosztagokhoz vagy a Szent László hadosztályhoz. Mindezek ellenére, az órákon át tartó fenyegetés közepette egy előre megszerkesztett jegyzőkönyv aláírására akarták kényszeríteni, melyben elismeri az ellene felhozottakat. Miután erre nem volt hajlandó, a jegyzőkönyv oldalait áthúzva ráírta, hogy az nem felel meg a valóságnak. Nem tudván rábírni hamis vallomásra, az ezredes végül letartóztatásától eltekintett, és szabadon engedte.

Ezzel a közvetlen életveszély elhárult a feje fölül és „csak” évente egy-két alkalommal a Fő utcába való berendelése maradt napirenden egészen a rendszerváltásig. Itt az együgyű zaklatásokkal párhuzamosan minden alkalommal kísérletet tettek a besúgóként való beszervezésére, de elveiből nem engedett. Soha nem működött együtt népelnyomó szervekkel és egyénekkel, példát mutatva ezzel is másoknak, akik nem voltak képesek ellenállni a nyomásnak. Az ötvenes években a MÁV kórház fogorvosaként dolgozott mint beosztott orvos, ismét a legalacsonyabb fizetéssel. Eközben miután elvált második feleségétől, ismét megnősült. Majd néhány évvel később, amikor engedélyezték a magánorvosi gyakorlatot, új házastársa lakásán fogorvosi rendelőt nyitott, ami valamennyire könnyített megélhetésükön.

1967-ben nyugdíjba ment, de három évig csak privát fogorvosként tevékenykedett nyugdíj nélkül, ugyanis magánpraxis mellett nyugdíjban nem részesülhetett. Az ötven éve kapott orvosi képesítéssel járó aranydiplomát 1972-ben adták kezébe az Orvostudományi Egyetemen. Ezt követte tíz év múlva a gyémántdiploma, és öt évre rá a vasdiploma. Majd a 70 éves orvosi munka után kiérdemelt rubindiploma tulajdonosa lett. Legvégül pedig hetvenöt esztendei egészségügyi szolgálata elismeréséül kizárólag a kedvéért kiadott gránitdiplomának örülhetett.

A rendszerváltás után több tekintetben kárpótlást nyert, szinte minden megváltozott körülötte. Üldözött „Horthysta” törzstisztből nagytekintélyű ünnepelt emberré vált, és 1991-ben 97 éves korában Kéri Kálmán vezérezredes támogatásával és Für Lajos honvédelmi miniszter javaslatára, Göncz Árpád köztársasági elnök tábornokká nevezte ki. Ez késői elégtételt jelentett megpróbáltatásaiért. Száz évesen kiterjedt ünneplésben volt része az állami szervezetek, polgári egyesületek, rokonok, tanítványok, egykori beosztottak és ismerősök jóvoltából. Még ekkor is, mint a megelőző hetven évben szinte minden nap, lejárt a Lukács fürdőbe egy-két órát úszni, ahonnan gyalog sétált hazafelé. Amire az ő korában más már nem lett volna képes. Százhat esztendősen a magyarországi férfiak legidősebbjeként tisztelhették hazájában és azon túl is. Hosszú élete százhetedik évében 2001. június 20-án hunyt el rövid betegség után. A Kerepesi temetőben helyezték végső nyugalomra.

Végigtekintve Sepsi-Nagybaczoni Molnár Károly életén, megállapítható hogy nem mindennapi sorsot mondhatott magáénak. Már világra jötte is regényes körülmények mellett történt szülei, a megtévedt apáca és a fiatal tanár kapcsolatának folyományaképpen. Megélte az elmúlt évszázad nagy eseményeit, kezdve a békeidők lendületes fejlődésén, folytatva a két nagy háborún és következményeiken át, egészen a kommunizmusig. Az utóbbi megkésett bukása ugyan elégtételt hozott számára, de már nem érzékelhette, hogy ez sem az igazi boldogulást jelentette népének és hazájának.

Személyes teljesítménye is kiemelkedő eredményeket mutat. Az első világháborúban végig a tűzvonalban harcolt. A végén készen állt arra, hogy fegyverrel védje az ország épségét, és nem rajta múlt hogy minden elveszett. Mindenkor emberségesen bánt alárendeltjeivel és embersége vezérelte, amint a menekülteket segítette Sümegen, vagy kórházat állított fel Ausztriában, a kórházi felszerelés hazamenekítésével pedig nemzeti érdeket védett. Jelleme tette lehetetlenné, hogy szerepet vállaljon az embertelen rendszer gépezetében, vállalva az ezzel járó létbizonytalanságot.

Katonai pályafutása folyamán nemcsak beosztottjai, hanem a felsőbb vezetés is méltányolta rendkívüli érdemeit, amelyeket a legkülönbözőbb kitüntetésekkel jutalmazott. Így az egyik legszebben dekorált főtisztként tarthatjuk számon. Rendjelei láttán Kéri Kálmán vezérezredes nagy elismeréssel adózott idős tábornoktársának. Bemutatásukkal igazolni szeretnénk ennek jogosságát:

Bronz Vitézségi Érem 1915, Ezüst Vitézségi Érem 1916, Bronz Katonai Érdemérem 1917, Ezüst Katonai Érdemérem 1917 (két utóbbi a kardokkal), Károly Csapatkereszt 1917, Honvédelmi miniszteri dicsérő elismerés 1933, Kormányzói Dicsérő Elismerés 1937, Háborús Emlékérem 1938, Felvidéki 1939, a vitézi címmel együtt újabb Ezüst Katonai Érdemérem 1940, Erdélyi Emlékérem 1941, Honvédelmi miniszteri dicsérő elismerés 1942, Nagy Honvéd Sportügyességi Jelvény 1943, Nemzetvédelmi kereszt 1943, Magyar Érdemrend lovagkeresztje 1943, II. osztályú Tűzkereszt 1944, III. osztályú Tiszti Szolgálati Jel 1943, Tiszti szolgálati kereszt 1944, I. osztályú Honvédelemért Érdemérem 1993.

Azonban mint katona nemcsak emiatt érdemel tiszteletet. Nem tudunk róla, hogy katonatiszt, de főként tábornok, valaha ilyen magas kort ért volna meg, és ez még inkább erősíti személyének átlagon felüli voltát.

Sepsi-Nagybaczoni Molnár Károly életének meghatározó eleme volt a szeretet, mely Istenhitétől kapott támogatást, valamint a jogtalanság elleni fellépés, amit a címben olvasható mondata fejez ki legjobban: „Mindenkor az igazságét harcoltam”.

(Eredetileg megjelent: Erdővidéki Lapok 2004/4. (18.) 9-13. oldal. Köszönjük a szerzőnek az itt közölt, javított változatot!)