Nagypéntek - Laczkó Vass Róbert

2017. Fotó: Marosán Csaba

valék siralom tudatlan
ebül éltem úgy ugattam
hogy itt hagytál tönkreverve
másról szólt a kettőnk terve

végemérhetetlen élet
nyomorít mint végítélet
érlel évszázadok óta
borzas középkori óda

pattanásig feszült álom
nem idill volt inkább járom
szabadságra csukló törvény
örve kínoz mint a köszvény

járnék talpig becsületben
meztelen ahogy születtem
de leplemmé lett a fényed
nesszosz-inged jaj megéget

hullafoltok így teremnek
nimbuszán az isteneknek
tűzkeresztség mózes bokra
feslik fel a horizontra

zöld remények termőföldjén
szurkot könnyezik a tömjén
füstölheted szentté magad
a boldogság beleragad

foglyul ejt mint a borostyán
csak én hullok át a rostán
hogy te tündökölhess megint
szertartásosságod szerint

meg hiába szégyenültem
csalni hozzád menekülem
s ha zülöttem szerelembe
téged sirattalak benne

nálad már nem ér a reggel
telve torkig sérelemmel
sikátoros vaksötétben
suhan az árnyékod éppen

köd előtted könny utánad
nem marad más csak utálat
s az a megveszekedettség
ami tőlem elrekeszt rég

bárkit illetsz belerokkan
szomjuhodhat a pokolban
pörkölődhet bőre ronggyá
legalább egy áment mondj rá

vagy a sodrás hordja messze
kapaszkodhat ha van mersze
szalmaszáltól szalmaszálig
míg a tenyere szétmállik

s ahogy elernyed a szándék
a levegő már ajándék
önmaga mélyébe sülyed
vesztében is elkerüljed

Borbély András: Napéjegyenlőség

Joan Fullerton Beyond the Arches
1.

Elindulnék, de mielőtt elérné
kezem a kilincset, visszafordulok,
hogy lehamuzzam a cigarettát:
nagyapám régi borotválkozó
tükre mellett vászonkötésű Rilke,
hosszú pengéjű, fanyeles szúrókés,
s üvegváza, benne kiszáradt virág.
Senki sem járt itt. Árnyékká vékonyult
a téli pernye, s a kihullott parázs
a cserépkályha előtti szőnyegen.
Az anyag magába szívta a tüzet,
nem fog már. A falak is meredten
tapogatják a porhanyósult szagot;
koszos függöny,fulladozó szobák.

Bővebben: Borbély András: Napéjegyenlőség