Zsögödi Nagy Imre Följegyzések (1954—1955) című önéletírásában így emlékszik Gyergyóremetére:

Gyergyóremetén, ahova gyakran jártam, Szabó Jóskát, az elvetélt, sajnálatra méltó szobrászt kerestem föl. Fölöttem járt iskolába, s úgy bámultam diákkoromban, mint nagyon tehetséges embert. Ő szerzett egy szolgálóleányt, akit nagyon beajánlva vittem Zsögödre. Remete még ma is foglalkoztat szapora, egészséges népével. Bármerre fordult az ember, akármelyik utcába, játékra, hódobálásra, iskolába menet úgy ömlött a sok gyermek a hegyoldalon, amerre csak a szem ellátott, mint egy Brueghel-képen. Ilyen, egészségtől kicsattanó arcú leány állt előttem. Beszéde nem úgy hatott, mint a csíki tájszólás; a tanító azt mondta, hogy abban a csekély hatkilométeres utcában, amit Lúdfarkának hívnak, így beszélnek.