valék siralom tudatlan
ebül éltem úgy ugattam
hogy itt hagytál tönkreverve
másról szólt a kettőnk terve
végemérhetetlen élet
nyomorít mint végítélet
érlel évszázadok óta
borzas középkori óda
pattanásig feszült álom
nem idill volt inkább járom
szabadságra csukló törvény
örve kínoz mint a köszvény
járnék talpig becsületben
meztelen ahogy születtem
de leplemmé lett a fényed
nesszosz-inged jaj megéget
hullafoltok így teremnek
nimbuszán az isteneknek
tűzkeresztség mózes bokra
feslik fel a horizontra
zöld remények termőföldjén
szurkot könnyezik a tömjén
füstölheted szentté magad
a boldogság beleragad
foglyul ejt mint a borostyán
csak én hullok át a rostán
hogy te tündökölhess megint
szertartásosságod szerint
meg hiába szégyenültem
csalni hozzád menekülem
s ha zülöttem szerelembe
téged sirattalak benne
nálad már nem ér a reggel
telve torkig sérelemmel
sikátoros vaksötétben
suhan az árnyékod éppen
köd előtted könny utánad
nem marad más csak utálat
s az a megveszekedettség
ami tőlem elrekeszt rég
bárkit illetsz belerokkan
szomjuhodhat a pokolban
pörkölődhet bőre ronggyá
legalább egy áment mondj rá
vagy a sodrás hordja messze
kapaszkodhat ha van mersze
szalmaszáltól szalmaszálig
míg a tenyere szétmállik
s ahogy elernyed a szándék
a levegő már ajándék
önmaga mélyébe sülyed
vesztében is elkerüljed
