Székely gazdálkodókból álló népes rajok indultak meg más erdélyi törvehatóságok területére

Mi az oka az áttelepülési mozgalomnak

Csíkszereda, január hó.

Néhány év óta meggondolkodtató kivándorlási, sietve áttelepülési mozgalom ütötte fel fejét Csíkmegyében. Nemcsak a Gyímes-völgyének, ezelőtt mintegy kétszáz évvel letelepedett székely csángó nép jórésze gondol már áttelepülésre, vagyis „visszavándorlás“-ra és hagyja el ősi szülőföldjét, hogy a Székelyföld más községeiben keressen megélhetést magának, hanem a többi községekből is, de leginkább Csíkmenaságról és Gyergyóremetéről indultak meg székely gazdálkodókból álló népes rajok más erdélyi törvényhatóságok területére.

A kivándorlási folyamat megindulását legelőbbr Csikmegyében Gyergyóremetén észlelték, közvetlenül az uralomváltozás után és csak azután tapasztalták szórványosan a többi— és tömegesebben — Csíkmenaság községben. A gyimesi csángók óvatosabb áttelepülése már újabban kezdődött, de hovatovább nagyobb méreteket ölt. Nem érdektelen rámutatni azokra az okokra, melyek arra kényszerítik a szülőföldjéhez, földbirtokához szenvedések, nélkülözések árán is közmondásosan ragaszkodó csíki székely népet, hogy vándorbotot véve kezébe elhagyja ősei történelmi földjét és idegenben kezdjen új életet ismeretlen nehézségek és körülmények között.

Alábbiakban a kérdésre vonatkozólag megszólaltatunk néhány faluvezetőt, néprajzkutatót, ismertetjük egy áttelepült székely családfő nyilatkozatát, akik országos érdeklődésre számottartó okokban látják a kivándorlás, illetve áttelepülés mélyen fekvő okait.

Gyergyóremete lelkipásztora az áttelepülésről

Dr Hollandia János gyergyóremetei plébános a következő felvilágosítással szolgál kérésünkre a falujából megindult kivándorlási, illetve áttelepülési mozgalom okairól:

— Községem — mondja — legnépesebb faluja Csík megyének. Erre elég, ha néhány statisztikai adattal szolgálok. 1726-ban lett önálló egyházközség. Addig Ditró község leányegyháza volt. Amint ismeretes, eddig Ditró volt a legnépesebb községe a megyének, azonban az újabb adatok szerint Remete már felülmúlta. Az 1567. évi regisztrumban csak hat kapuszámmal szerepelt a község. Kettőszáz tizennégy évvel ezelőtt — vagyis Ditrótól való elszakadásakor — az egész helyiség csupán 117 gazdálkodó lakost számlált. A község Lélekszáma ma 8547, tehát kétszáz év alatt meghetvenszereződött. Ezzel szemben a falu határa, melyet termékenynek lehet számítani, csupán 14.010 hold. A lakosság egynegyede teljesen földnélküli napszámos, ötven holdon felüli birtok csupán negyven, száz holdon felüli pedig három, nagybirtoknak számító ingatlanvagyon egy található a község határában, itt is hatszáz hold alatt marad. A földosztás során csupán hatvan lakost részesítettek jelentéktelen nagyságú és minőségű ingatlan vagyonban.

— Akkor önként felmerül a kérdés — vetjük közbe —miből él meg a lakosság szegényebb többezres tömege, hiszen tudtunkkal a föld maga silány, az erdő pedig elfogyott?

— A község férfilakossága — világosít fel dr Hollanda plébános — famunkából él. Messzi idegenbe elviszik őket s jól megfizetik munkájukat, mert kitűnő munkabírók, igénytelenek, szorgalmasak. Sokan mennek, különösen a leányok közül, szolgálni. Nyaranta leányok, asszonyok, fiatalabb legények nagy tömegben mennek idegen megyékben lévő nagyobb birtokokra részibe aratni. Ezzel, szűkösen, megkeresik a téli kenyeret. Az állattenyésztés színvonala emelkedőben van, azonban ehez is földbirtok, elsősorban legelő kell, ami csak 4464 hold s minőségileg sem elsőrendű és így számottevő módon nem járul hozzá a népjólét emeléséhez. A közbirtokossági vagyon elapadt. A belbirtokosság területe csupán ötszáz hold, az „Álkoza“ néven ismert közbirtokosság 1800 hold erdejét pedig elperelte a politikai község és így fából sincs semmi keresete a lakosságnak. A közterhek, a hiányzó, szűkös kereseti lehetőségekhez képest túl magasak ipari, kereskedelmi, üzemi élet nincs. Még vásártartási joga sincs ennek a nagyközségnek, tehát az a helyzet, hogy a nép a keserves keresményét is elviszi a szomszédos Ditróban, Gyergyószentmiklóson tartott állat- és kirakóvásárokra és így a pénz nem a községben cserél gazdát, ami természetesen az általános gazdasági jólét rovására megy.

Tizenkét székely család kivándorlásával indult meg az új hazakeresés

— ilyen körülmények között — folytatja dr Holland* plébános — meg lehet érteni, hogy — különösen a szegényebb népréteges lakosságban — szünetlenül él a könnyebb megélhetés utáni vágy. Mintegy húsz évvel ezelőtt, vagyonát az itteni székely lakosság körében értékesítve, tizenkét család vándorolt ki Dél-Amerikába, egyik falusi, a korábban elszármazott és ott jómódba került gazda csábítására. Az argentínai pokol természetesen tönkretette a kivándorolt székelyek legnagyobb részét úgy erkölcsileg, mint anyagilag és a rossz hírek hatása alatt, a kivándorlás meg is akadt, annál inkább megszaporodtak azonban az áttelepülési esetek.

— Milyen vármegyék területére történtek eddig áttelepülések?

— Bihar, Szilágy, Udvarhely, Maros megyéikbe, de szórványokban más megyékben is. Mint érdekes esetet említem meg, hogy a Gyergyóremetéről átköltözött Bakos Imre, Bakos Samu, Fazekas Ferenc, Balázs Hegedűs Ferenc székely gazdák vásárolták meg Érmindszenten az Ady-féle száz holdon felüli külbirtokot és mintagazdaságot létesítettek rajta, kezdetben kollektív később azonban a vételi összeg, befektetés és munka arányában. Igen jó híreket kapok róluk. Ahol letelepednek a székelyek, mindenütt szívesen látják őket, mert kitartó munkásságukkal nagyobb munkairamot diktálnak, több ötletességet, életrevalóságot, takarékosságot mutatnak fel, mely önkéntelenül tiszteletre készteti az ottani lakosságot, sőt sok tekintetben példát mutatónak. Például, Száezrégen körül több mint ezer lelket számláló székely telep alakult az ottani fűrészüzemi munkások családaiból és a telepet már, az első települő családról, „Fazekasfalvá“-nak kezdik emlegetni. Amint a falu lelkipásztora ilyen érdekesen, színesen és oknyomozószerűen igyekszik rávilágítani hívei áttelepüléseirnek okaira — kopogtattak a plébániai hivatal ajtaján.

Szemtől-szembe egy székely áttelepülővel

— Dícsértessék ...

— Mindörökké Ferenc bácsi! Magát micsoda szél hozta vissza régi falujába Bözödújfaluból? Na, szerkesztő úr, szerencséje van, elbeszélgethet egy jobb áttelepülő gazdával.

Albert Ferenc, 67 éves székely gazda, aki férjhez készülő leánya keresztleveléért jött, kérdéseinkre a következőket mondja:

— Remete határában (minden megindulás nélkül ejti ki hűtlenül elhagyott őri községének nevét) csak rozs, árpa, zab terem, kukorica, búza alig. Az is sok munkával. Sokan vagyunk. Nem fértünk már a községben. Múlt év februárjában az udvarhely megyei Bözödújfaluban vállalt munkát a fiam s annyira megtetszett a gazdag termővidék, a székely testvérek szívessége, hogy rávette az egész családot, hogy költözködjünk át oda, a Hargitán túlra. Úgy is történt. Eladtuk a birtokainkat, házat s bútorainkat és gazdasági szerszámainkat és felszerelezéseinket szekérre rakva, áttelepültünk Bözödújfaluba.

— Aztán hogy fogadták a faluban? Nem csúfoltak ,,jöttment“-nek, ,,jövevény“-nek?

— Nem kérem. A székely katolikus testvérek örültek, mert szaporítottuk a számukat. A lakosság többi része is megbecsül, mert senkire sem szorulunk, senkinek sem vétünk, sőt nem felejtik el, hogy pénzt vittünk oda, amivel a házat és az új birtoktagot vettük.

— A szombatosok még sokan vannak-e a községben? Tudnivaló ugyanis, hogy az egész országban a 700 lakost számláló kis udvarhelymegyei Bözüdújfalu az, amelyben néhány szombatos vallású „hívő“ család lakik, mintegy 120 lélekkel, akik a zsidó rítusnak megfelelően élnek. Négy templom van abban a kis faluba, katolikus, református, unitárius és a szombatosok imaháza, de azért nincs ellentét, békességben élnek a hívek s tiszteletben tartják egymás hitbeli meggyőződését. Bizony kezdetben csodálkozgattunk a furcsa ünneplésen és más egyebeken, de aztán a szombatosok is székelyek s nincs tehát semmi baj...

— Egyszóval nem bánta meg, hogy elhagyta szülőfaluját 67 éves öreg fejjel?

— Nem én — mondja egy kissé erőltetett fej- s felszegéssel — bőven terem ott kevesbb munkával  a buza, a „törökbúza“ (kukorica), van még szőlő is. Vannak nagy tűzifa-erdőségek úgy, hogy én is olcsón vettem egy táblát s fára gondom nincs, sőt pénzt csinálok belőle. A gabonaféle olyan bőségben terem, hogy azzal fizetjük a közterhek jórészét, még a „rovatalt“ s az egyházi adót is.

Ennyit mond a nagybajuszos, tisztességtudó, élénk észjárású áttelepült öreg székely...

Az újságíró figyelmét azonban nem kerülte el, hogy sok tekintetben lelkiismereti önigazolás is kicsendült szavaiból...

in Magyar Lapok, 1940. január 16 / 11. szám