1921. jún. 4. Csíkdánfalva – 2018. máj. 3. Csíkszereda:

tanár, néprajzkutató, muzeológus. – Iskoláit Csíkdánfalván és Csíkszeredán végezte, a Marosvásárhelyi Állami Tanítóképzőben tanítói (1941), a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudomány egyetem BTK-n magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet szerzett. – Jobbágytelkén, Csíkdánfalván, Gyergyóremetén (1941–1948) tanított, majd a csíkszeredai Pedagógiai Iskola tanára (1949–1952), igazgatója (1952), tanfelügyelő volt (1952–1959). A csíkszeredai Csíki Rajoni Múzeum muzeológusa (1959-től), igazgatója (1963. okt. 10-étől), a Hargita Megyei Múzeum igazgatója (1974–1981).

Fő kutatási területe a népművészet. Nevéhez köthető a Mikó-vár épületének megszerzése (1969) és renoválása (1970–1974). Kovács Dénessel együtt megalapította és felépíttette a múzeum skanzenjét (1965–1972), létrehozta a zsögödi Nagy Imre Művészeti Galériát (1973), megszervezte a csíksomlyói ferences rendház és kolostor régi könyvtárának múzeumba szállíttatását. 65 képzőművészeti kiállítás rendezése kötődik a nevéhez. A Nagy Imre-fametszetek c. album szerkesztője (Csíkszereda, 1978), Simó Györggyel együtt összeállította a festőművész csíkszeredai és zsögödi adományainak és hagyatékainak jegyzékét (Nagy Imre: Följegyzések [1979] c. naplójának függelékében).

Helytörténettel, természetjárással, tárgyi és szellemi néprajzzal, kiemelkedő személyiségekkel, népi értékek hasznosításával foglalkozó cikkei, tanulmányai magyar. és román nyelven a marosvásárhelyi, sepsiszentgyörgyi, szé kelykeresztúri múzeumi évkönyvekben, az Aluta, a Studii şi cercetări de istorie veche, a Hargita h sábjain jelentek meg.

Fontosabb kiállításai: Dák és római nyomok hazánk területén (1968); A csíki hoki története (1969); Hargita megyei népművészet alapkiállítás (1972); Csíki parasztcsempék (1972); Nagy Imre Galéria (1973).

Fontosabb publikációi: Csíki szőttes szoknya, rokolya (Aluta, I, Sepsiszent györgy, 1970, 377–386. p.); Lăzi de zestre din Ciuc – Csíki írott szuszékok (Csíkszereda, 1971); Csíkból előkerült alakos kályhacsempék.Demény István Pállal és Kristó Tiborral (Aluta, X–XI, 1980, 243–254. p.). Irod.: RMIL 2: 482–483. p.; A LXX. éves Csíki Székely Múzeum emlékkönyve. Szerk. Szabó András (Csíkszereda, 2000); „...fejest ugrottam, azt sem tudtam, mibe”. Átírta, szerk. Ladó Ágota (Patina, I. évf., mutatvány szám, 52–57. p.).

(1936. szept. 23. Gyergyószentmiklós – 1994. jan. 19. Gyergyószentmiklós): tanár, muzeológus. – Kolozsváron a Babeş-Bolyai Tudományegyetem múzeum–pedagógia szakán szerzett diplomát (1959). 1959-től Gyergyóremetén magyartanár, majd iskolaigazgató. 1974-től az újonnan épült gyergyószentmiklósi Művelődési Ház igazgatója, 1979-től a Gyergyói Múzeum muzeológusa, 1980-tól igazgatója, majd 1985-től, amikor az addig önálló múzeumot a Hargita megyei múzeim-komplexum alárendelt alegységévé vált, részlegvezetője (haláláig).

Középiskoláit Komáromban, az egyetemet Budapesten végezte 1916-ban. 1917-ben szülőfalujában, a Pest megyei Tószeg községben nagyarányú tífuszjárvány volt, melynek leküzdésében tevékeny részt vett. A háború alatt a tábori kórház mellé beosztva, mint járványorvos működött, Gyergyóremetén és Gyergyóditrón. Öccse, József műegyetemi hallgató hősi halált halt.

(Csíkvárdotfalva).

Két évben, ötödikes és hatodikos korában a csíksomli búcsúban ő vitte a labarumot. Utóbb pap lett, az anyakönyvi adataiból tudjuk, hogy Bukarestben született, szülei aztán valószínűleg hosszabb-rövidebb ideig tartó vendégmunka után visszatérhettek eredeti lakóhelyükre, Várdotfalvára.

Nagy Béla a bécsi Pázmáneumban tanulta a teológiát, 1908-ban szentelték pappá, majd Gyergyóremetén, Székelyvarságon, Mikóújfaluban szolgált; 1918 utáni sorsa és halála éve nem ismert.