Őnagyméltósága alatt gróf Zichy János közoktatásügyi miniszter ur őnagyméltósága értendő s igy már egy kicsit érthető, hogyan kapnak őnagyméltósága lovai szerepet a magyar közoktatásban. Már előre megmondjuk, hogy a derék állatoknak nem is éppen kis szerep jutott. Két megye tudna erről beszélni s a pontosság kedvéért hadd mondjuk el, hogy a két megye az ország két szélső határán van.
Kezdődik a dolog Gyergyóremetén. Gyergyóremete Csík megyében van, tehát az ország keleti határán. Ott működött buzgalommal, odaadással egy derék, jóravaló tanító, Márton Géza. Jóravaló tanító lehetett, mert csupa dicséretet hallunk felőle és főként azért gondoljuk, hogy jó tanító lehetett, mert bizonyos emberek és bizonyos körök nem voltak vele megelégedve. Volt is erre nagy okuk, mert Márton Géza azt hitte, hogy őt azért tették a gyergyóremetei állami iskolába, hogy a gyergyóremetei gyerekeket oktassa, nevelje szépre, jóra.
Ő ezt meg is tette, sőt egyebet is tett. Megpróbálta kivinni, hogy Gyergyóremetén olyan iskolája legyen a magyar államnak, amilyen méltó a magyar államhoz és a magyar kultúrához. Gyergyóremetén ugyanis nem volt ilyen a magyar állami iskola. Sőt ennek éppen ellenkezője volt. Piszkos, egészségtelen, dűledező, tehát egészséget és testi épséget egyaránt veszélyeztető. Márton Géza látta ezt, megláttatta másokkal, az úgynevezett felsőbbséggel is, amely annyira belátta ezt, hogy az állami iskola egy részét hivatalos uton bezárták.
Ez tehát Márton Géza sikere volt, de ez volt e téren az egyetlen sikere. És pedig — ugyebár — csak negatív siker? Azt, amit Márton Géza el akart érni, a magyar kultúra számára megfelelő helyiséget, ezzel még nem érte el. De megpróbálkozott ezzel is.
Lótott-futott, irkált, dolgozott, de hasztalan. Ekkor végre nagy dologra határozta el magát, ő, a naiv tanító, ott Gyergyóremetén, azt hitte, hogy a sok futás csak azért eredménytelen, mert a tanító gyönge szava nem hatol el Budapestig, a hatalmas és nagyméltóságú miniszterig. Csak jutna el odáig, bezzeg másként volna mindjárt minden.
Addig töprengett Márton Géza ezen, míg eszébe jutott valami. Hiszen eljuthat egy tanító szava is a nagyúrhoz. Persze nem úgy, ha kérvény alakjában próbálja hozzá juttatni, mert a kérvény, istenem, egy tanító kérvénye megakad a referens kezén és megint hasztalan volt minden. De majd megpróbálja ő másképp. Igen, levéllel.
És megtette Márton Géza azt, hogy levelet írt a nagyméltóságú miniszternek. Elmondta a gyergyóremetei állami iskolának sok nagy fogyatkozását és arra kérte a kegyelmes urat, biztosítson Gyergyóremetén a magyar kultúrának legalább olyan lakóhelyet, mint aminő őnagyméltósága lovainak van.
Itt lépnek be őnagyméltóságú lovai a magyar közoktatásügybe. Ettől fogva gyorsan fejlődnek az ügyek, lóerővel. Márton Gézát a tanfelügyelőség útján ,arról értesítik, hogy ne levelezzen a miniszterrel, mert fegyelmit kap.
A dolog azután tovább is fejlődött. Márton Géza olvasgatja a hivatalos lapot s egyszer csak azt olvasa, hogy az ő állására pályázat van kiírva. Nem tudja mire vélni a dolgot, de utóbb megijed, fut, kérdezősködik s ekkor megtudja, hogy ő át van helyezve egy fehérmegyei faluba. A lovak tehát jól működtek.
Ámbár azt mondják, hogy a nagyméltóságu lovakon kivül gróf Majláth Gusztáv erdélyi püspök is buzgólkodott ez ügyben, mert neki sem tetszett Márton Géza, nem akart sehogyan papcseléd lenni.
Tovább nincs. Márton Géza télvíz idején mehet családostul az ország keleti szélétől a nyugati széléig és áldhatja a magyar kultúra fölött őrködő gondviselést, amely iskolát nem állít ugyan fel, de a tanítóval tud footballjátékot űzni. És áldhatja a klerikalizmust és annak erdélyi kirendeltségét és mindenek fölött áldhatja őnagyméltósága lovait.
in Világ, 1911. december 17 / 299. szám
