A Csíki Lapok 1895 szeptember 18.-i számában találtam ezt:
"A képviselőt választók száma megyénkben .
A vármegyei központi választmány e hó 12-én tartott ülésében az országgyűlési képviselőt választók 1896. évre összeállított névjegyzéke ellen beadott felszólamlásokat tárgyalta s egyúttal 15 napi fellebbezési határidő fentartásával a névjegyzéket végleg megállapította.
A névjegyzék e való felvétel végett 17 kérés lett beadva, melyek felelt a választmány következőleg határozott:
1. Delnei Kánya János ügyvéd oklevele alapján, szeredai Orbán Gáspár az 1874. évi 33. t.cz. 6. §-a, csikszentkirályi Csiszér Abel, delnei Kánya Jakab, rákosi Léhner Márton, ifj. Léhner Venczel, Mánya Kristóf, Lázár Árpád, Léhner Antal, remetei Ferencz Ádám az 5-ik §. b) pontja értelmében, gyószentmiklósi Buslig Péter a 6 ik §. e) pontja és alfalvi Pál Albert a 9. §. határozmányánál fogva a képviselőt választók névjegyzékébe felvétettek."
Tovább is van, de eddig tart az érdekes rész. Akiról itt szó van, az történetesen a dédapám, aki nagyapám születése évében került fel a fentebb leírt eljárás végén a választói névjegyzékbe.
No de ide felfér egy kis magyarázat, hogy megértsük, milyen volt a kor magyar választási törvénykezése. Ezt írja erről a Wikipédia:
"Az első, polgári értelemben modernnek tekinthető parlamenti választójogi törvényt az 1848-as parlament alkotta meg (1848. évi V. törvénycikk), amely ugyan csak az összlakosság 7,2%-ának adott választójogot, mégis a maga korában haladó szellemű volt. A törvény az egyéni, egyfordulós, relatív többségi választási rendszert vezette be, amelyben a huszadik évüket betöltött, valamely bevett vallásfelekezethez tartozó, és a törvényben meghatározott vagyoni vagy értelmi cenzusnak megfelelő magyar férfiaknak volt választójoguk. Az 1848-ban kihirdetett törvény alapján tartották az első képviselő-választásokat 1848 nyarán, majd – császári pátens által elrendelve – 1861-ben és 1865-ben is.
Az 1867. évi Kiegyezést követően is ez a törvénycikk maradt hatályban, de nyilvánvaló volt, hogy kiegészítésre szorul, mivel a választási eljárás részletkérdéseit nem szabályozta. E hiányosságok pótlása végett született meg az 1874 évi XXXIII. törvénycikk, amely a tulajdoni alapú cenzust az adócenzussal váltotta fel, továbbá – sajnálatos módon – világossá tette, hogy a szavazás minden választókerületben nyilvánosan, élőszóban történik. A nyílt szavazás egészen az 1938. évi választójogi törvényig meghatározta a magyar képviselő-választások jellegét.
Az 1874. évi választójogi reform egyik szerencsétlen (de csak az 1899. évi XV. törvénycikkel hatályon kívül helyezett) szabálya az adóhátralékosokat kizárta a választójogból, ami azt eredményezte, hogy 6% alá esett vissza a parlamenti reprezentáció. Ez európai összehasonlításban ekkor már alacsonynak számított (miközben az 1848. évi választójog a maga korában még haladónak volt mondható), ugyanis Európa fejlettebb országaiban már 20-30% között volt ugyanez az arányszám (az 1896. évi reform után még Ausztriában is)."
Ennek fényében tehát érthető, hogy mi is történt valójában az űjságcikkben leírt alkalomból. A választói névjegyzékbe az kerülhetett fel, akinek vagy papírja volt arról, hogy értelmi képességei erre predesztinálják - ez volt a delnei ügyvéd esete - vagy pedig igazolni tudta - abban a korban elsősprban a befizetett adója alapján - hogy vagyoni helyzete feljogosítja arra, hogy képviselőt választhasson. Egész pontosan a dédapám esetében megjelölt törvénycikk így szól:
5. § Az ország azon részeiben, melyekre az 1848. erdélyi II. törvénycikk hatálya kiterjedt, nagy és kis községekben választói joggal birnak azok:
b) a kik föld-, ház- I. vagy III-ad osztályu jövedelemadó alá eső, összesen legalább 105 frt évi tiszta jövedelem után fizetnek államadót.
Dédnagyapám a gyergyóremetei temetőben van eltemetve, nagyapámék közelében (a templom felőli bejárat és a Mélik kápolna között, ez utóbbihoz közelebb). Utólag ugyanoda, nagyapja mellé temették el anyám kishugát, Ágnest, aki alig kb. egy évesen torokgyíkban halt meg.
