Székely búja

Erdély ország ősi hazám,
Vérrel vett volt ősi apám.
Én is hűn oltalmazálak,
Valahányszor támadának.
Mégis be nehéz az élet!
Szegény székely alig élhet.

Míg az Zsidó urat játszik
S a tajték pipából pipázik,
Bujdosik a Csángó székely,
Pedig itt bent volna még hely,
De a sok ellenség fajta
A javát mind elfoglalta.

Szűk a kenyér, sok a gyermek,
Iskoláért ütnek, vernek.
Kevés a pénz, nagy az adó.
Alig kerül sóra való.

Ha búmban egy cseppet iszom,
Mérget iszom, azt gondolom.
Mert magamét nem ihatom,
Nincsen arra szabadalom.

Nincsen egyéb keresetem
Csak a földet művelgetem
De az ég is haragszik rám
Jég veri el rozsom, búzám.

Ha pénzt veszek uzsorára
Kamatba megy marhám ára.
Hát a tőkét miből adom?
El kell adni az ugarom.

Erdély ország ősi hazám
Te vagy az én édesanyám,
Ne légy hozzám ily mostoha
Nem valék rossz fiad soha.

Gyergyóremete, 1931. augusztus hó 9-én.

Szabó József

Jegyzet. Ezt a verset Szabó József gyergyóremetei ig. tanító adta át nekem közlés végett. Mint népköltészeti terméknek szerzője ismeretlen és készítésének egyedüli korjelző adata a vers 2-ik szakaszának „bujdosik a csángó székely" kitétele, mely arra mutat, hogy valamelyik menekülés után s hihetően a székely határőrség erőszakos szervezésekor, az 1764. január 7-én történt híres mádéfalvi veszedelem után írta meg a székelység sokféle bajain kesergő szerzője.


Megjelent az Erdélyi Gyopár 1931-6 számában