Nagyon sokáig a (kántor)tanítónak nem volt szabott fizetése. Jövedelmét az ún. stólapénzből, a pap jövedelméből kapott részesedés képezte. Bonyolultabb volt a helyzet azokban a gyergyói nagyközségekben (Alfaluban, Szárhegyen, Újfaluban) és Gyergyószentmiklóson, ahol ezt a két státust más-más ember töltötte be. Bár itt a kántorok már előbb részesültek a stólapénzből, de a tanítók esetében a pénzből való részesedés tulajdonképpen a 18. század közepén, második felében, a gyergyói tanítóságnak a fizetése javítása érdekében indított mozgalma során merült fel. Legalább így mutatják a források.
Egy 1731-es forrás szerint Remetén 106 kalangya őszrozs és két kalangya zab (ha jól értettem!) volt a járadék. Emellett 15 vékaférő szántót és 6 szekér szénát termő kaszálót használt a kántorral megosztva.
Hogy ez pont mennyi terményt jelentett, gőzöm sincs, ugyanis a kalangya sosem volt egy szabványos mértékegység, az egy kalangyában lévő kévék száma tájegységenkény változott, de általában a XVIII századi székely falvakban kb 100 kévét jelentett. Mindenesetre Erdélyben hagyományosan a papi fizetéseket kalangya búzában vagy zabban határozták meg. Mivel a (kántor)tanítók a pap alárendeltjei voltak, természetesen az ők járandóságukat is hasonló módon határozták meg.
Hogy mégis legyen valami összehasonlítási alap, álljon itt egy pár gyergyói helységben az iskolamester vagy a kántor-tanító járandósága ugyanabból az időből:
- Alfaluban, Gyergytószentmiklósonés Újfaluban az iskolamesternek juttatott kalangyák száma 150 és 300 között volt.
- Ditróban 153 kalangya (kereszt) az iskolamester éves bevétele 1731-ben.
- Csomafalván 136 kalangya őszi rozs és ugyanannyi kalangya zab képezte fizetségét az iskolamesternek.
- Szárhegyen a kántor a tanítónak 30 kalangya rozsot fizetett és 30 kalangyát a tavaszi vetésből.Ezt még megfejelte a pap is egy számomra ismeretlen mennyiséggel, hogy kiegészítse a jövedelmét a sorstársai szintjére.
