A pirostojás az élet, az újjászületés szimbóluma

Beszélgetés Kisné Portik Irén néprajzkutatóval

A húsvétra készülődés egyik legkedvesebb elfoglaltsága a tojásfestés. Gyermekkoromban már napokkal azelőtt szorgosan gyűjtögettem az érdekes formájú leveleket, virágocskákat, hogy minél szebb mintázatú tojásokat festhessek. Nagybátyám pedig több tollhegyet is elhasznált, míg megrajzolgatta a rokonságnak, sósavba mártott tojásíró pennájával az írott tojásokat. Ez utóbbiakat kitüntetett vendégeknek tettük a csíráztatott gabonával vagy mohával bélelt tálra. A tojásfestés gyökereiről, hagyományáról vidékünkön, Kisné Portik Irén néprajzkutatót faggattuk.

A bika a templom tornyán

Fű nőtt az egyszeri falu temploma tornyán. Tanakodtak az emberek, mit tegyenek azzal, hogy kárba ne vesszen. Végre is azt határozták, hogy felhúzzák oda a falu bikáját és lerágatják vele.

Felmentek tehát a toronyba, onnan egy hosszú kötelet eresztettek le, alul rákötötték a bika nyakára és húzni kezdték felfelé.

A szegény bika fuldoklása közben a nyelvét is kivetette. Amikor ezt meglátták, örömmel kiáltozták:

– Húzzad komé, látod-e hogy kívánja, még a nyelvét is nyújtja utána!

(Molnár Károly gyűjtése. Gyergyóremete, Csík m., 1916; Berze Nagy 1961: 151.)

 

Isten belerúgott a lúganéjba...

A vízözön után megindult az Isten egy jó emberivel, már nem tudom kivel. Ahogy értek valamilyen tárgyat, abból mind teremtett egyféle nemzetet az Isten. S már kezdték számlálni, hogy mán minden nemzetet teremtettek, csak magyart nem. Vitatkozásba jöttek a társával, mer a társa nem akarta, hogy magyart teremtsenek. Azt mondta a társa, hogy a magyar büszke, káromkodós. Az Isten nem fogadott szót, oszt elérték a lúganéjt. S az Isten belerúgott a lúganéjba s kiugrott belüle egy félrecsapott kalapú magyar s egyet káromkodott és azt kérdezte az Istentül, hogy hol az igazolvány.

Így lett a magyar és olyan büszke lett, mint amilyen vót.

(Gyergyóremete, Csík m.; Nagy I. gy. 1968)

Miért teremtette az Isten a cigányokat?


Ez az 1968-ban Gyergyóremetén gyűjtött szöveg  a maga naiv módján megfogalmazza az eredettörténetek mélyről jövő indítékát: azt a szükségletet, mely minden társadalomban arra készteti az embereket, hogy hierarchikusan felosszák, illetve osztályozzák a világ jelenségeit és önmagukat. [...] A feketeséggel együtt jár a koldussors, a kéregetés, amely így legitim tevékenység lesz, biztosítván a társadalmi különbséget azok között, akik adnak, és akik kapnak. Ez a mese tehát a javak elosztásának és újraelosztásának, valamint a társadalmi státusok alakulásának kereteit és koncepcióját fogalmazza meg eredeti módon.

Áldja meg az Isten - Kerényi, 1943

kerenyi

1. Áldja meg az Isten
Azt az éldesanyát,
Aki katonának
Neveli a fiát.

2. Húsz évig neveli
Világ pompájába,
Húsz év után pedig
Öltözteti gyászba.

3. Verje meg az Isten
A mészáros bárdját,
Mér vágta el szegény
Kicsi borjú lábát!

4. Szegény kicsi borjú
Lábán nem tud járni,
A székej katonának
Hátán kell hordozni.

Gyergyóremete (Csík), Borbély Bartis Ferencné (68).

Kerényi, 1943. VII.

A Magyar Népzene Tára 10. - Népdaltípusok 5. (Budapest, 1997) Dallamok - Tunes C. Típus (229-247.) 243